Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Naomi  Watts  Robert  Downey Jr.  Tommy Lee  Jones


Folytatódik a RED

2011. január 22.  19:20

Eldördült a startpisztoly, a Summit újabb történet írásával bízta meg a RED szerzőpárosát.

Akiknek tetszett Bruce Willis legújabb filmje azok biztosan örülnek majd, mivel a Summit újra alkalmazta a forgatókönyv szerzőpárosát. Erich és Jon Hoeber azt a feladatot kapta, hogy írjanak folytatást az öregedő titkos ügynökök történetéhez. Ez még ugyan nem jelenti azt, hogy össze is hívják a stábot, de megvan rá az esély.

Willis, Helen Mirren, Morgan Freeman és John Malkovich így még nem számíthat egy újabb forgatásra, ahogy a rendező, Robert Schwentke sem, de ez a lépés egyértelműen azt jelenti, hogy a Summit gondolkodik a dolgon, és hajlandó pénzt áldozni az írókra.

Az első film 60 milliós költségvetéssel bírt, aminek harmadát már októberben, a bemutatása után megkereste, majd maradt benne még annyi lendület, hogy megközelítette a 100 millió dolláros álomhatárt. Egyes hírek szerint, amikor elérték a 90 milliót, akkor döntött a stúdió egy esetleges folytatás tervbe vételéről. Sőt, a Legjobb musical/vígjáték kategóriában még egy Golden Globe jelölést is ki tudtak csikarni.

A forgatókönyvíró testvérpár az első film történetét egy képregényből merítette, ami eredetileg a Warner Bros. tulajdona volt, az egyike azon kevés címeknek, amit az óriás stúdió elengedett az istállójából. Több alkalmuk is volt megfilmesíteni az évek során, de végül inkább áruba bocsátották.


ildikroó
Forrás: One Média

Bruce Willis
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Liz Hurley szoros kapcsolatban van Hugh Granttel
2012. május 24.  08:46
Ipsos: Elindult az online omnibusz
2012. május 24.  07:01
Világsztár nyitotta meg a budapesti Hard Rock Cafe-t
2012. május 24.  01:01
A Médiatanács bemutatja: Magyar Média Mecenatúra
2012. május 24.  00:03
Chloe Sevigny folyton férfias szerepeket kap
2012. május 23.  22:31
Madonna amerikai elnök akar lenni
2012. május 23.  20:44
Marion Cotillard Aszgar Farhadival forgat
2012. május 23.  19:00
Ryan Reynolds lehet az új Hegylakó
2012. május 23.  17:20
Naomi Watts nem tudott nemet mondani a Diana filmre
2012. május 23.  15:40
Chris Hemsworth tárgyal a Thor 2-ről
2012. május 24.  10:31


A Bosszúállók és a Thor sztárja a legfrissebb hírek szerint megkezdte a tárgyalásokat a félisten hős második kalandjáról.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011