Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Ákos   Ben  Kingsley  Ridley  Scott


Tóth Gabi hisz a tehetségkutatókban

2011. január 22.  11:50

Szeretnél nemcsak a zuhany alatt, hanem nagyszínpadon énekelni, kitörni a hétköznapokból és belépni a zene varázslatos birodalmába? Erre manapság a legnagyobb lehetőséget a tehetségkutatók adják, árulja el Tóth Gabi és Varga Viktor, akik szintén így kerültek a reflektorfénybe. Ám ez csak a kemény és kitartó munka kezdete volt, hogy a pályán maradjanak. Most mindenkinek adott a lehetőség: az AVON Voices hatvan országban keresi a jövő világsztárját.


„Egy tehetségkutató a legnagyobb lehetőség betörni a magyar zeneiparba. Először én is ódzkodtam a bulvártól, csak zenélni szerettem volna, de rá kellett jönnöm, hogy másképp ma már ez nem működik”- árulta el Varga Viktor, aki a Csillag születik című show-ban tűnt fel. Ennek immár két éve, és azóta Viktorral megfordult a világ, hiszen sokkal többet kapott a műsortól, mint azt remélte. „Számomra még mindig hihetetlen, hogy saját albumom jelent meg, a saját festményeimmel díszítve, ráadásul az első klipemet rögtön Amerikában forgathattam, ahova gyerekkorom óta szerettem volna eljutni”- tette hozzá Viktor, aki minden ifjú tehetségnek azt üzeni, ragadják meg a lehetőségeket, akarják és higgyék, hogy az álmuk valóra válhat, és dolgozzanak keményen a sikerért.

Tóth Gabi a hazai rockzene folyton megújuló kaméleonja nővére sikerén felbuzdulva jelentkezett a Megasztárba, ám egyéni, temperamentumos fellépésével hamar kilépett Vera árnyékából. „Aki elindul egy tehetségkutatón felejtse el a kimért, óvatos fellépést, a figyelmet ugyanis akkor tudja felhívni magára, ha őszintén, szívét-lelkét beleadva szétrobbantja a színpadot. Ennél is fontosabb az a bizonyos plusz, amely őt különlegessé teszi és megőrzi az újdonság varázsát” – árulta el évek óta töretlen sikere egyik titkát Gabi, aki szintén a tehetségkutatókat tartja az egyik kiugrási lehetőségnek, e nélkül ma ő sem lehetne a magyar zenei élet egyik legnépszerűbb képviselője. „Az más kérdés, hogy hány tehetségkutató fér meg egy helyen, de aki igazán jó és kitartó, az évek múlva is a szakmában lehet, csak találja meg a saját útját.”

Az első globális online énekes tehetségkutató és dalszerző verseny, az Avon Voices december elsején indult útjára, és egy éven keresztül várja azokat a nőket, akik szeretnék megmutatni a hangjukat, dalukat és történetüket. A tehetségkutató során a hivatalos oldalra várják a jelentkezők anyagait és videóit, melyeket a közönség és egy szakmai zsűri, többek között Fergie, a Black Eyed Peas énekesnője értékeli.
Az egyéves program fénypontja a 200 továbbjutó számára egy fantasztikus utazás lesz egy különleges helyszínre, ahol professzionális zenei képzésen és átalakításon vehetnek részt, illetve produkcióikról videoklip is készül. A tehetségkutató két legtehetségesebb énekese pedig elkészítheti saját albumát.


Rúzsa Magdi babérjaira tör Tóth Gabi
2011. január 19.  19:17
Tóth Gabi és Ádok Zoli: Üdvözöl a Való Világ
2010. december 11.  09:00
Tóth Gabi: öt év után új lemez
2010. szeptember 08.  16:56
Tóth Gabi bátor, nem akar megfelelni senkinek
2010. június 17.  08:32
Tóth Gabi
0% - 100%
Elhiszed?
További hírek:
Liz Hurley szoros kapcsolatban van Hugh Granttel
2012. május 24.  08:46
Ipsos: Elindult az online omnibusz
2012. május 24.  07:01
Világsztár nyitotta meg a budapesti Hard Rock Cafe-t
2012. május 24.  01:01
A Médiatanács bemutatja: Magyar Média Mecenatúra
2012. május 24.  00:03
Chloe Sevigny folyton férfias szerepeket kap
2012. május 23.  22:31
Madonna amerikai elnök akar lenni
2012. május 23.  20:44
Marion Cotillard Aszgar Farhadival forgat
2012. május 23.  19:00
Ryan Reynolds lehet az új Hegylakó
2012. május 23.  17:20
Naomi Watts nem tudott nemet mondani a Diana filmre
2012. május 23.  15:40
Chris Hemsworth tárgyal a Thor 2-ről
2012. május 24.  10:31


A Bosszúállók és a Thor sztárja a legfrissebb hírek szerint megkezdte a tárgyalásokat a félisten hős második kalandjáról.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011