 |
2011. január 17. 05:16
2011. január 16-án, helyi idő szerint vasárnap este, magyar idő szerint hétfőn hajnali két órakor a Los Angelesi Beverly Hilton Hotelben, adták át a 68. Golden Globe dijait. Az este legnagyobb nyertese A közösségi háló, illetve a Glee lett. A dráma négy Aranyglóbuszt, míg a sorozat hármat gyűjtött be.
Az idei év legtöbb jelölését A király beszéde című film kapta, ám mégis mindössze egyetlen kategóriában tudott nyerni, Colin Firth révén, aki a legjobb drámai színésznek járó díjat vehette át. A drámában VI. György angol királyt alakította a színész.
A nőknél pedig Natalie Portman kapta meg ugyanebben a kategóriában az elismerést A Fekete hattyú című életrajzi drámában nyújtott alakításának köszönhetően.
2011 legnagyobb nyertese a hat jelöléséből végül négyet díjra is váltó A közösségi háló lett. A legjobb drámai film díja mellett a rendező David Fincher, a forgatókönyvíró Aaron Sorkin, valamint a zeneszerző Trent Reznor is Golden Globe-díjat kapott.
A szintén hatszoros jelölt The Fighter végül a mellékszereplők kategóriában „diadalmaskodott, hisz a nőknél Melissa Leo, míg a férfiaknál Christian Bale nyert.
Szintén két díjat nyert A The Kids Are All Right. Anette Bening kapta a legjobb női főszereplőnek járó Aranyglóbuszt a vígjáték/musical kategóriában, amely kategória legjobb filmje is lett a The Kids Are All Right.
A legnagyobb meglepetés talán Paul Giamatti győzelme a legjobb színész (musical vagy vígjáték) kategóriában, hisz ugyanitt Johnny Depp két jelölést is magáénak tudhatott (Az utazó, Alice Csodaországban), de végül a Barney´s Version főszereplője legyőzte őt.
Díj nélkül maradt a négyszeres jelölt Eredet, a Toy Story viszont megnyerte a legjobb animációs filmnek járó Golden Globe díjat.
A televíziós kategóriákban a Glee tarolt, három Aranyglóbuszt is kapott a sorozat (Legjobb vígjáték sorozat, Legjobb női- és férfi mellékszereplő). Az HBO új sorozata, a Boardwalk Empire – Gengszterkorzó pedig két díjjal (legjobb drámai sorozat, és a legjobb drámai főszereplő) gazdagodott.
Összesen 25 kategóriában hirdettek győztest, 14 mozifilmes és 11 televíziós díj talált gazdára az este során, amelynek házigazdája Ricky Gervais volt. Cikkünk végén nézze végig a percről-percre tudósításunkat, hogy feleleveníthesd a 68. Golden Globe legnagyszerűbb pillanatait.
A 68. Golden Globe jelöltjei és nyertesei (dőlt betűvel)
Legjobb film – (dráma)
Fekete hattyú
The Fighter
Eredet
A király beszéde
A közösségi háló
Legjobb női főszereplő – film (dráma)
Halle Berry, Frankie and Alice
Nicole Kidman, Rabbit Hole
Jennifer Lawrence, Winter´s Bone
Natalie Portman, Fekete hattyú
Michelle Williams, Blue Valentine
Legjobb férfi főszereplő – film (dráma)
Jesse Eisenberg - A közösségi háló
Colin Firth - A király beszéde
James Franco - 127 Hours
Ryan Gosling - Blue Valentine
Mark Wahlberg - The Fighter
Legjobb film – (musical vagy vígjáték)
Alice Csodaországban
Díva
The Kids Are All Right
Red
Az utazó
Legjobb női főszereplő – film (musical vagy vígjáték)
Annette Bening - The Kids Are All Right
Anne Hathaway - Szerelem és más drogok
Angelina Jolie - Az utazó
Julianne Moore - The Kids Are All Right
Emma Stone - Könnyű nőcske
Legjobb férfi főszereplő – film (musical vagy vígjáték)
Johnny Depp - Alice Csodaországban
Johnny Depp - Az utazó
Paul Giamatti - Barney´s Version
Jake Gyllenhaal - Szerelem és más drogok
Kevin Spacey - Casino Jack
Legjobb férfi mellékszereplő - film
Christian Bale - The Fighter
Michael Douglas - Tőzsdecápák: A pénz nem alszik
Jeremy Renner, Tolvajok városa
Jeffrey Rush, A király beszéde
Andrew Garfield – A közösségi háló
Legjobb női mellékszereplő – film
Amy Adam, The Fighter
Helena Bonham Carter - A király beszéde
Mila Kunis - Fekete hattyú
Melissa Leo - The Fighter
Jackie Weaver - Animal Kingdom
Legjobb animációs film
Gru
Így neveld a sárkányodat
The Illusionist
Aranyhaj és a nagy gubanc
Toy Story 3
Legjobb idegen nyelvű film
Beautiful, Mexico, Spanyolország
The Concert, Franciaország
The Edge, Oroszország
I Am Love, Olaszország
In a Better World, Dánia
Legjobb rendező – film
Darren Aronofsky - Fekete hattyú
David Fincher - A közösségi háló
Tom Hooper - A király beszéde
Christopher Nolan - Eredet
David - The Fighter
Legjobb forgatókönyv – film
Danny Boyle - 127 Hours
Lisa Chaldelinoc and Stuart - Kids are All Right
Christopher Nolan - Eredet
David Seidler - A király beszéde
Aaron Sorkin - A közösségi háló
Legjobb betétdal
Bound to You – Díva
Coming Home - Country Strong
I See the Light - Aranyhaj és a nagy gubanc
There´s a Place for Us - Narnia krónikái: A Hajnalvándor útja
You Haven´t Seen the Last of Me – Díva (Cher)
Legjobb filmzene
Alexander Desplot - A király beszéde
Danny Elfman - Alice Csodaországban
A.R. Robin - 127 Hours
Trent Reznor - A közösségi háló
Hans Zimmer - Eredet
Televíziós kategóriák:
Legjobb férfi főszereplő – TV sorozat (dráma)
Steve Buscemi – Gengszterkorzó
Bryan Cranston - Breaking Bad
Michael C. Hall - Dexter
John Hamm Mad Men - Reklámőrültek
Hugh Laurie – Dr. House
Legjobb sorozat – (dráma)
Boardwalk Empire – Gengszterkorzó
Dexter
A férjem védelmében
Mad Men - Reklámőrültek
The Walking Dead
Legjobb női mellékszereplő – sorozat, mini sorozat vagy TV film
Hope Davis, The Speical Relationship
Jane Lynch, Glee
Kelly McDonald, Gengszterkorzó
Julia Stiles, Dexter
Sofia Veragara, Modern család
Legjobb női főszereplő – TV sorozat, vígjáték
Toni Collette, Tara alteregói
Edie Falco, Jackie nővér
Tina Fey, A stúdió
Laura Linney, The Bic C
Lea Michele, Glee
Legjobb TV film vagy mini sorozat
Carlos
The Pacific
Pillars of the Earth
Temple Grandin
Dr. Halál
Legjobb férfi főszereplő – TV sorozat (vígjáték)
Alec Baldwin, A stúdió
Steve Carrel, Office
Thomas Jane, Hung - Neki áll a zászló
Matthew Morrison, Glee
Jim Parsons, Agymenők
Legjobb női főszereplő – TV sorozat (dráma)
Jullianna Margulies, A férjem védelmében
Elizabeth Moss, Mad Men - Reklámőrültek
Piper Perabo Covert Affairs
Katie Segal, Sons of Anarchy
Kyra Sedgewick, A főnök
Legjobb férfi mellékszereplő – sorozat, mini sorozat vagy TV film
Scott Caan - Hawaii 5-0
Chris Colfer, Glee
Chris Noth, A férjem védelmében
Eric Stonestreet, Modern család
David Strathern, Temple Grandin
Legjobb TV sorozat (vígjáték)
A stúdió
Agymenők
The Big C
Glee
Modern család
Jackie nővér
Legjobb férfi színész – mini sorozat vagy TV film
Idris Alba, Luther
Ian McShane, Pillars of the Earth
Al Pacino, Dr. Halál
Dennis Quaid, The Special Relationship
Edward Ramirez, Carlos
Legjobb nő főszereplő – mini sorozat vagy TV film
Hayley Atwell, Pillars of the Earth
Claire Danes, Temple Grandin
Judi Dench, Return to Cranford
Romola Garai - Emma
Jennifer Love Hewitt, The Client List
68. Golden Globe Gála, percről-percre:
4:55: Nem maradt más hátra mint a legjobb filmdráma kategóriája. A jelölteket a daganatos betegségéből kigyógyuló Michael Douglas mutatta be. A győztes pedig A közösségi háló lett, amely így összesen négy Golden Globe-díjat gyűjött be, nagyon megverve A király beszédét.
4:46: A színpadon Sandra Bullock, aki új frizurával, és egy gyönyörű ruhakölteménnyel tisztelte meg A dráma kategória legjobb színész győztesét, aki 2011-ben Colin Firth lett A király beszédében nyújtott szenzációs alakításának köszönhetően. A drámában VI. György angol királyt alakította a színész.
4:45: Az est nagy kérdése, hogy A király beszéde felsül-e, és hiába a hétszeres jelölés, végül díjtalanul kullognak haza a készítők. Korai még a temetés, hisz hátra volt ekkor a két legfontosabb kategória (legjobb filmdráma és ugyanitt a férfi főszereplő)
4:37: A kétszeres Oscar-díjas és háromszoros Golden Globe nyertes Tom Hanks Tim Allen társaságában adta át A musical vagy vígjáték kategória filmjeit. 2011 Golden Globe-díjasa a The Kids Are All Right lett, így Annette Bening legjobb női főszereplő díja mellett két Aranyglóbuszt jegyezhet a film
4:33: Jeff Bridges A legjobb női főszereplő (dráma) kategória díját adhatta át. Bár rendkívül erős volt a mezőny, nagy meglepetés nem született, hogy győztesként Natalie Portman-t (Fekete hattyú) hirdették ki. Portman remek kismama, és nagyszerű színésznő!
4:25: Halle Berry gyönyörű ruhában jelenthette be a Legjobb férfi főszereplő – film (musical vagy vígjáték) jelöltjeit. Végül a kategóriát nagy meglepetésre nem a kétszeres jelölt Johnny Depp, hanem Paul Giamatti (Barney´s Version) nyerte meg.
4:23: Alicia Keys a színpadon. A várandós énekesnő a Fekete hattyú című filmet ismertette a közönséggel
4:17: A Glee harmadik Golden Globe-ja az este során, csakúgy, mint 2010-ben, idén is ez az alkotás nyerte a Legjobb TV sorozat (vígjáték) kategóriát
4:14: Anette Bening ismét a színpadon, hogy ezúttal a legjobb rendező kategória nyertesének átadhassa a Golden Globe-díjat. 2011 nyertese David Fincher, így A közösségi háló már a harmadik Aranyglóbusznál jár
4:13: Megan Fox a színpadon (felettébb csinos öltözékben…). Talán egyszer jelöltként is érdekelt lesz a Transformersből magát kiutáltató színésznő. Ezúttal Az utazó népszerűsítése jutott neki.
3:58: Matt Damon korábban már nyert Golden Globe-ot, idén az a megtiszteltetés érte, hogy ő méltathatta Robert De Niro-t. Aki 2011-ben a HPFA életműdíját, a Cecile B. DeMille-díjat vehette át. A veterán színész közel ötven éve van a pályán, több mint 70 filmben szerepelt, és meghatározó alakja a filmvilágnak, ezért kaphatta meg az elismerést. Akinek filmjeiből egy remek egyveleget is megnézhettünk. A kétszeres Oscar-díjas színész korábban Golden Globe-díjat nyert
3:50: Jeremy Irons a színpadon, hogy a legjobb női mellékszereplők kategória jelöltjeit ismertesse. A 2011-es nyertese Melissa Leo lett, így Christian Bale után a második díjat nyeri a The Fighter-nek.
3:44: Az Agymenők sztárja, Jim Parsons nyerte a Legjobb férfi főszereplő – TV sorozat (vígjáték) kategóriát
3:41: A Legjobb női főszereplő – TV sorozat, vígjáték kategória győztese Laura Linney (The Bic C) lett. Aki ezzel már a második Aranyglóbuszát nyeri, a 2009-es John Adams után. Igaz, a színésznő nem jelent meg a gálán…
3:38: A háromszoros Golden-Globe-díjas Helen Mirren a színpadon, aki A király beszéde című filmet méltatta.
3:36: Robert Pattinsonéknak jutott a megtiszteltetés, hogy a Legjobb idegen nyelvű film kategória győztesét bejelentsék, amely 2011-ben a dán In a Better World című alkotás lett.
3:29: Chris Hemsworth és Chris Evans a színpadon, hogy átadhassák a díjat a Legjobb női mellékszereplő – sorozat, mini sorozat vagy TV film kategória győztesének, Jane Lynch-nek, aki a második idei Aranyglóbuszt nyeri a Glee-nek
3:25: Steve Carell és Tina Fey a színpadon (tavaly a Párterápiában láthattuk őket együtt), hogy bejelentsék a a legjobb forgatókönyv kategória győztesét, Aaron Sorkin-t, A közösségi háló sztorijának jegyzőjét.
3:24: Zac Efron a színpadon, hogy a The Kids Are All Right című filmet bemutassa
3:15: Ugyanezen kategóriában a női győztes Claire Danes lett a Temple Grandin című filmnek köszönhetően. A fiatal színésznő 1995 után a második díját nyerte (My So-Called Life)
3:10. A Legjobb férfi színész – mini sorozat vagy TV film kategória győztese Al Pacino lett a Dr. Halál című alkotásnak köszönhetően.
3:09: Hollywood egyik legnagyobb ikonja, Sylvester Stallone a színpadon, akinek láthatóan kicsivel kevesebb botox van már az arcában (igazán jól áll), Rocky Balboa megtestesítője stílszerűen a hatszoros jelölt The Fighter-t népszerűsítette
2:59: Robert Downey Jr. akár a Showder Klub csapatába is beférne, humorblokkja után A legjobb női főszereplő - vígjáték vagy musical kategória jelöltjeit ismertette, majd pedig bejelentette a győztest, Annette Bening-et (The Kids Are All Right). Aki a második Golden Globe-ját nyerte, korábban 2004-ben a Csodálatos Júlia főszerepéért kapta meg az Aranyglóbuszt.
2:55: A Toy Story 3 lett a legjobb animációs film
2:45: Jennifer Lopez és Alec Baldwin egy kisebb magánszám után bejelentették a legjobb betétdal jelöltjeit, és végül a győztest, a You Haven´t Seen the Last of Me című dalt, a Díva című filmből, amelyet az egyik főszereplő, Cher jegyez. Helyette fia, Chaz vette át a díjat, és olvasta fel édesanyja üzenetét.
A legjobb filmzene kategóriát pedig a Trent Reznor jegyzte A közösségi háló lett.
2:44: A közösségi hálót a mellékszereplő kategóriában végül Christian Bale-el szemben vesztő Andrew Garfield mutathatta be.
2:37: Alig négy perccel később a Boardwalk Empire – Gengszterkorzó a legjobb drámai tévésorozat címét is kiérdemelte
2:33: A színpadon Milla Jovovich és Kevin Bacon, akik a Legjobb férfi főszereplő – TV sorozat (dráma) kategória győztesének Steve Buscemi-t hirdették ki. A Gengszterkorzó főszereplője első Golden Globe-ját nyerte.
2:31: Eva Longoria-t érte az a megtiszteltetés, hogy a színpadra szólítsa a Golden Globe-díjat jegyző, HFPA elnökét
2:30: A Golden Globe-díjas Michelle Pfeiffer az Alice Csodaországban című filmet, a legjobb vígjáték vagy musical kategória jelöltjét népszerűsítette
2:23: Legjobb férfi mellékszereplő – sorozat, mini sorozat vagy TV film kategória győztese Chris Colfer lett, így meg van a Glee első Golden Globe-ja 2011-ben (tavaly egy Aranyglóbuszt kapott, a legjobb sorozat díját érdemelte ki)
2:21: Bruce Willis-t érte az a megtiszteltetés, hogy a legjobb vígjáték kategória jelöltjei közül elsőként a saját maga által is jegyzett Red című filmet bemutathatta.
2:16: Julianee Moore és Kevin Spacey a színpadon. A két zseniális színész a legjobb Legjobb TV film vagy mini sorozat kategória jelöltjeit ismertették. A győztes végül a Carlos című produkció lett.
02:10: Ll Cool J énekes a Legjobb női főszereplő – TV sorozat (dráma) kategória győztesét, Katie Segalt jelenthette be, aki a Sons of Anarchy sorozat egyik hősét alakítja. Az első Golden Globe-ját nyerő színész meghatottan köszönte meg az elismerést
2:05: Scarlett Johansson a színpadon, aki a legjobb férfi mellékszereplő díjat adja át. A kategória nyertese Christian Bale lett aThe Fighter című filmnek köszönhetően.
2:00: Ricky Gervais, az est házigazdája néhány poénnal indítja a showt. A gegek sorából nem maradhattak ki az év jelöltjei, a szokásos, szarkasztikus humort az elegáns közönség inkább somolyogva fogadta
1:57: Érkeznek a világsztárok, pár perc és kezdődik a gála
|