 |
2011. január 12. 00:01
David és Victoria Beckham úgy döntöttek, hogy bővítik a családot. A futballcsillag és Spice Girl felesége bejelentették, hogy Victoria ismét babát vár.
„David és Victoria Beckham nagy örömmel jelentik be, hogy negyedik gyermeküket nyárra várják.” – mondta a sajtósuk. A szóvivő azt is hozzátette, hogy a pár három fia, Brooklyn, Romeo és Cruz is alig várják a kistestvér érkezését.
Ugyan Davidnek és Victoriának már van három kamaszodó fia, Posh Spice 2010-ben egyszer azt mondta, hogy ennek ellenére nyitottak még egy baba érkezésére.
„Azt hiszem, egy nap majd eljön annak az ideje, hogy legyen még gyerekünk – és ez csodás lenne. Most csak ki akarjuk élvezni, hogy a fiúk még viszonylag kicsik, de ki tudja, talán egy nap bővül a család.” – nyilatkozta a People magazinnak.
TS
|