 |
2011. január 04. 20:40
Az Oscar díjas egykori Bond lány bevallotta, hogy a lánya az első az életében, annyira, hogy a színészet egyre kevésbé érdekli.
Halle Berry, akit világ negyedik legkeményebb színésznőjének választottak miután Bond lányt alakított, bevallotta, hogy két éves kislánya teljesen megváltoztatta a hozzáállását a karrieréhez. A világsztár elmondta, hogy Nahla nem csak a munkával kapcsolatban befolyásolja, hanem a férfiakkal is.
Az Oscar-díjas szépség, akinek egy korábbi kapcsolatából született a lánya, elmondta, hogy mióta anya lett, sokkal kevésbé figyel oda a karrierére – „A gyerekek megváltoztatják a fontossági sorrendet az ember életében. Most már egészen másként látom, hogy miért vagyok a földön. Imádok filmeket készíteni, de az egészet feladnám, hogy a lányommal lehessek, hiszen ő a legnagyobb szerelmem az életemben. Ő tett engem jobb emberré, minden, amit mondok, vagy nem mondok, teszek vagy nem teszek, azért van, hogy neki jó legyen.
Amikor gyermeket vállalunk, minden másként kezdünk látni. Soha olyan hangosan nem nevettem, és soha annyi butaságot nem csináltam, mint amikor őt akarom megnevettetni. Ő felébresztette a gyermeki énemet.”
A 44 éves hölgy, aki jelenleg Kylie Minogue ex kedvesével, Oliver Martinez-zel randevúzik, azt is beismerte, hogy Nahla a férfiak terén is megváltoztatta az ízlését – „Minden egyes döntésem, és ebben bene van az is, hogy kivel randevúzom, úgy hozom meg, hogy neki is megfeleljen. Én most csak egy lány vagyok, aki megismert egy fiút, akit megkedvelt és a fiú is kedveli őt. Annyira régen vártam már egy ilyen kapcsolatra, nem is lehetnék boldogabb.” |