 |
2011. január 03. 19:47
Az utóbbi időkben inkább akciófilmekben láthattuk Shia LaBeouf-ot (Indiana Jones, Transformers), ám a fiatal színész a jövőben komolyabb szerepekre vágyik.
Ezért örömmel fogadta a Pinkville címet viselő film készítőinek érdeklődését. A 24 éves amerikai színész egyelőre még nem döntötte el, hogy elvállalja-e a háborús dráma főszerepét, de nagyon úgy tűnik, hogy közel a megállapodás.
Shia LaBeouf számára már csak azért is szimpatikus a szerep, mert édesapja maga is részt vett a film alapjául szolgáló Vietnámi háborúban. A Pinkville producerei még 2010 elején keresték meg, amikor javában tartottak a Tőzsdecápák második részének utolsó forgatásai, így akkor még időt kért a válaszadásra.
Most azonban, hogy a Transformers harmadik részének forgatásai is lassan véget értek, LaBeouf rendelkezik annyi szabadidővel, hogy elvállalhassa a szerepet. Minden csupán az anyagiakon múlik már. Amely egyébként 2007-ben már részint megakadályozta a Pinkville létrejöttét, hisz Channing Tatum és Bruce Willis négy esztendeje már le is szerződött a főbb szerepekre, ám az írók sztrájkja miatt a megcsúszott, már folyamatban lévő forgatásokat kellett befejezni, így sem pénz, sem pedig idő nem maradt a Pinkville elkészítésére.
A film egyébként 1968-ban játszódna, és egy amerikai katona, egy helikopterpilóta történetét meséli el, aki megakadályozta 500 ember lemészárlását a vietnámi háborúban.
Shia LaBeouf főszereplői esélyeit az a tény is növeli, hogy a Pinkville rendezését is Oliver Stone vállalta magára, akivel a Tőzsdecápákban már együtt dolgozott a színész…
|