Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Elizabeth  Hurley  Rihanna   Adele


Victoria Beckham nem iszik 2011-ben

2011. január 03.  13:20

A legendás Posh Spice elhatározta, hogy jóval kevesebb alkoholt fogyaszt az új esztendőben.

Victoria Beckham, az egykori Posh Spice megfogadta, hogy a következő évben jóval kevesebbet iszik majd. A legendásan vékony hölgy egyrészt az egészsége, másrészt a szépsége miatt döntött az alkoholfogyasztásának visszafogása mellett.

A divattervezőként dolgozó sztár, aki többnyire boldog házasságban él a világhírű focistával, David Beckham-mel és három fiukkal, elmondta – „Többet szeretnék aludni, több vizet és kevesebb pezsgőt inni. De azért nem hagyom el teljesen.”

Annál is inkább, mivel David és ő rendszeresen felöntenek a garatra a saját bevallása szerint – „Minden csütörtök este elmegyünk valahová, leisszuk magunkat és randizunk egymással.”

A futballista pedig hozzátette – „Néha elmegyünk kettesben a Beverly Hills Hotel-be, és tartunk egy kényeztető napot, amikor egész nap ki sem bújunk a köntösünkből.”


ildikroó
Forrás: One Média

Victoria Beckham a futópad rajongója
2010. december 05.  14:09
Victoria Beckham lett Eva Longoria támasza
2010. november 26.  16:55
Victoria Beckham tesz a kritizálókra
2010. november 17.  12:44
Victoria Beckham a férjétől kap divattanácsokat
2009. november 19.  18:00
Victoria Beckham
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Liz Hurley szoros kapcsolatban van Hugh Granttel
2012. május 24.  08:46
Ipsos: Elindult az online omnibusz
2012. május 24.  07:01
Világsztár nyitotta meg a budapesti Hard Rock Cafe-t
2012. május 24.  01:01
A Médiatanács bemutatja: Magyar Média Mecenatúra
2012. május 24.  00:03
Chloe Sevigny folyton férfias szerepeket kap
2012. május 23.  22:31
Madonna amerikai elnök akar lenni
2012. május 23.  20:44
Marion Cotillard Aszgar Farhadival forgat
2012. május 23.  19:00
Ryan Reynolds lehet az új Hegylakó
2012. május 23.  17:20
Naomi Watts nem tudott nemet mondani a Diana filmre
2012. május 23.  15:40
Chris Hemsworth tárgyal a Thor 2-ről
2012. május 24.  10:31


A Bosszúállók és a Thor sztárja a legfrissebb hírek szerint megkezdte a tárgyalásokat a félisten hős második kalandjáról.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011