Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Mena  Suvari  Russell  Brand  Tommy Lee  Jones


Anne Hathaway mint Judy Garland

2010. december 27.  07:02

Anne Hathaway-t a Szerelem és más drogok című moziban láthatjuk Jake Gyllenhaal oldalán január elejétől, de a színésznő a filmje befejezése után sem lógatja a lábát.

Elindult a pletyka, hogy a színésznő egy Judy Garland életét feldolgozó filmben fog játszani, már ha egyáltalán elkészül az alkotás.

„Ez egy nagyon érzékeny projekt. Nagyon sok történet kering róla, és mi nagyon igyekezni fogunk, hogy a legjobbat hozzuk ki az egészből. Most ezzel foglalkozunk, de nem sietünk sehova. Tudom, hogy ez úgy hangzik, mintha egy véget nem érő dologról lenne szó, pedig nem az – csak nagyon kis lépésekben haladunk.” – mondta Anne a BBC-nek.

A film énekes részein még megy a vita: nem tudni még, hogy Hathaway fog énekelni, mint ahogy egy filmjében Reese Witherspoon is tette, vagy pedig csak tátogni fog a meglévő ének alatt.

„Én biztosan nem tudok úgy énekelni, mint Judy Garland, de azt szeretnék, ha én énekelnék a filmben. Én azt hiszem, hogy az embereknek nem fog bejönni, ha nem Judy bámulatos hangját kapják vissza.”


TS
Forrás: One Média

Anne Hathaway összeköltözött kedvesével
2010. december 26.  22:31
Anne Hathaway szeret vetkőzni
2010. december 24.  18:09
Anne Hathaway színpadra vágyik
2010. december 09.  21:10
Jake Gyllenhaal és Anne Hathaway akarta a szexet
2010. november 30.  09:49
Anne Hathaway
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Ipsos: Elindult az online omnibusz
2012. május 24.  07:01
Világsztár nyitotta meg a budapesti Hard Rock Cafe-t
2012. május 24.  01:01
A Médiatanács bemutatja: Magyar Média Mecenatúra
2012. május 24.  00:03
Chloe Sevigny folyton férfias szerepeket kap
2012. május 23.  22:31
Madonna amerikai elnök akar lenni
2012. május 23.  20:44
Marion Cotillard Aszgar Farhadival forgat
2012. május 23.  19:00
Ryan Reynolds lehet az új Hegylakó
2012. május 23.  17:20
Naomi Watts nem tudott nemet mondani a Diana filmre
2012. május 23.  15:40
Mena Suvari megállapodott a válásáról
2012. május 23.  13:58
Liz Hurley szoros kapcsolatban van Hugh Granttel
2012. május 24.  08:46


Liz Hurley nagyon jóban van volt pasijával, Hugh Granttel.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011