 |
2010. december 25. 07:10
A Farkas és a James Bond filmek sztárjai a hírek szerint közös filmet vállalnak, Stephen King egyik könyvének adaptációját.
Daniel Craig és Hugh Jackman már külön-külön is olyan színészek, akik miatt igazán érdemes beülni a moziba, hát még ha közös filmet vállalnak. Ron Howard, aki Stephen King A sötét torony című regényfolyamából készül filmek alkotni, megerősítette, hogy a két híresség már tárgyal a szerepekről, annak ellenére, hogy a stúdió még nem adott zöld jelzést a produkciónak.
A reménybeli rendező a Los Angeles Times-nak elmondta – „Találkozókra járok, beszélgetek, kutatok, lényegében együtt élek az ötlettel. Egyetlen percre sem megy ki a fejemből. Olvastam az eredetit, és azóta is folyamatosan újra és újra meghallgatom a hangos könyvet. Állandóan e-maileket küldözgetünk egymásnak, próbáljuk megformálni a dolgot. Olyan gyorsan haladunk, ahogy csak tudunk és érzem, hogy ebben a könyvben nagy kihívás van, a legizgalmasabb értelemben.”
Amennyiben A sötét torony valóban megkapja az engedélyt, az első film 2013-ra készülhet el, ezt követné egy tévésorozat, majd a második film. Utána egy újabb sorozat, és végül a befejező film. Noha a könyvsorozatot az író, Stephen King állítólag hét vagy nyolc részesre tervezi írni.
A rendező azt is elárulta, hogy a rajongók kit szeretnének a főszerepre – „A sötét torony rajongói oldalain csak és kizárólag Viggo Mortensen kerül szóba.” |