 |
2010. december 21. 07:02
A rákkal küzdő világsztár nagy megtiszteltetésnek érzi a Golden Globe jelölést, nagyon rá fért már egy ilyen jó hír.
Michael Duglas novemberben jelentette be, hogy súlyos, négyes stádiumú torokrákot diagnosztizáltak nála, amivel jelenleg is harcol. A szörnyű betegség azonban nem rémítette meg a színészt, aki jelenleg is forgat, és őt is jelölték egy Golden Globe-ra, a Tőzsdecápák: A pénz nem alszik című filmért, a legjobb férfi mellékszereplő díjára. Douglas elmondta – „Az, hogy ilyen kivételes emberekkel együtt jelöltek erre a díjra, hatalmas elismerés, és igazán ideje volt már egy ilyen jó hírnek!”
Douglas vetélytársai a kategóriában, Christian Bale, Andrew Garfield, Jeremy Renner, és Geoffrey Rush lesznek.
A veterán színész, amíg várja a gálát, sem fog unatkozni, hiszen már dolgozik Steven Soderbergh Liberace című filmjén, melynek forgatásait májusban vagy júniusban kezdik, de addig is komoly felkészülésre van szüksége. A fennmaradó idejét pedig igyekszik a családjával tölteni – „A rák mutatta meg nekem, hogy mi az a család. Olyan szeretetet ismertem meg általa, amiről nem is sejtettem, hogy létezik, elképesztően sokat kapok most belőle.” |