Csokit nem lehet megunni! - Interjú Csuja Imrével

2010. december 15.  19:47

Az Üvegtigris igazi közönségfilm, amit a nézők hosszú évekig idéznek, felidéznek, és egy picit utánoznak is. És az egyik legtöbbet használt idézet kötődik Csuja Imréhez, aki az első rész óta alakítja Csokit. Állítja, hogy nem lehet megunni.

Mennyi szabadság van Csoki eljátszásában?
Meglehetősen sok szabadságom volt benne. Alapvetően a Csoki egy nagyon szabad figura, persze az, hogy az ember nyitott és szabad egy figurához, az hozza az ötleteket. Sokszor nyilván többet is, mint kellene, de erre való a rendező, meg a kollégák kapcsolata, hogy ezeket aztán elkezdjük szelektálni, hogy mi az ami igazán jó és igazán oda való, az bent tartjuk. Ami meg nem oda való, azt meg kivetjük, persze.

Mi az, amit legjobban lehet szeretni Csokiban? Ez a szabadság?
Valószínűleg ezt a szabadságot. Semmi nem számít. Megy a saját forgatónyomatékával, megy előre a világban. Az egyszerű dolgokat egyszerűen kezeli, a bonyolultakat meg így, úgy, amúgy, mit tudom én, attól függően, hogy milyen helyzetbe keveredik.

Ezt az ízirájder mondatot meg lehet utálni ennyi idő után?
Szerintem ezt nem lehet és nem is szabad megutálni. Ez mosolyt csal az emberek arcára, még az enyémre is, amikor meglátom egy bukósisakon. Na, mondom, ezt azért írta ki mert én mondtam, vagy azért mert az író beleírta. Mert eredendően ez úgy volt, hogy benne volt a forgatókönyvben, nem én találtam ki, csak valószínűleg olyan jóízűen sikerült elmondani, hogy benne maradt az emberek fülében.

Gondolta volna az első filmnél, vagy a másodiknál, hogy ekkora siker lesz, hogy lesz folytatás? Vagy csak remélni lehet ezt?
Ahogy befejeződött az első rész, talán remélni lehetett, hogy ezt lehet folytatni. Hogy mekkora sikere lett, elég nagy nézőszámot ért meg az első rész is, de annak inkább az utóélete volt nagyon fontos, a video forgalmazással, ott nagyon-nagyon elterjedt és az futtatta rá az alkotókat, hogy belefogjanak a második részbe. És hát a második rész sikere arra ösztönözte őket, nyilván, hogy ebben van még egy rész legalább.

Olvastam azt is, hogy szeret horgászni. A tóban szereplő tó láttán egyből eszembe jutott, hogy vajon horgászott-e benne?
Nem, arra végképp nem volt sem időm. Türelmem sem lett volna. Azt nem lehet, hogy bedobom a csalit és tíz perc múlva azt mondják, hogy gyere gép elé, ez nem működik.

Ezt a stábot olyan baráti társaságnak képzeli az ember, akik mindig ugratják egymást a forgatáson, tényleg ilyenek?
Ilyen apró froclik voltak, de főleg inkább beszélgettünk a szünetekben. Persze voltak froclik, de inkább azért arra koncentráltunk, hogy a napi 12 órás munkában intenzíven vegyünk részt.

Mennyire alakul ki egy ilyen filmben barátság, és mennyire mély az a barátság?
Én azt mondhatom, hogy vannak, akikkel rendszeresen felhívjuk egymást, másokkal szakmai barátság, de ez nem csak ez alatt a film alatt alakult ki, hanem már jóval korábban. Persze, ezek működnek. Nem feltétlenül járunk össze, mivel nem sok időnk van, nem tudunk elmenni együtt fröccsözni, de beszélünk, viszonylag gyakran felhívjuk egymást telefonon.

Azt lehetett tudni, hogy iszonyatos, mostoha időjárási körülmények között kellett dolgozniuk. Ez mennyit vesz ki az emberből?
Borzalmas volt.

Mondhat olyat az ember, hogy eláztam, fázom, elegem van, nem akarok vicces lenni?
Nem nagyon fordult elő, mert amikor esett az eső be kellett mennünk egy fedett helyre, mert ez egy nyári film. Kihajthattak volna bennünket az esőre, ott is fel lehetett volna venni, de az a film nem arról szól. Tehát nem áztunk. A vége felé, a pótforgatáson egy picit fáztunk, akkor már elég hűvös volt, mert meg kellett ismételni egy napot, különböző okok miatt, főleg időjárási okok miatt.

Az idő szorítását mennyire érezték, feltétlenül szükség volt a 12 órás napokra?
Mindig 12 órás egy munkaidő egy filmgyártásban. Úgyhogy ez nem volt különleges, ez megszokott dolog.

De nagyon megterhelő.
Igen, de az ember úgy van ezzel, hogy beprogramozza az agyába, hogy most 5-10-12 vagy 30 napig ezzel fogok foglalkozni, és úgy koncentrálja magát az ember, hogy ezt bírja.

Mi a nehezebb, a filmezés vagy a színpadi színészet?
Mind a kettő teljesen más. A színpadon este héttől ott kell lenni és az egyszeri és megismételhetetlen. A film annyival könnyebb, hogy megismételhető, de itt meg nagyon patikamérlegen kell adagolni a gesztusokat, az érzelmeket, indulatokat, hogy ne essek ki a vászonról. Vagy a mozgást, akár egy közelire gondolok, nem lehet össze-vissza hebrencskedni, vagy rángatni a fejemet, mert én egyébként úgy gondolnám, meg a színpadon lehet, hogy pont az kell, hogy egy nagyobb gesztus kísérje az elmondott szöveget, hogy a legutolsó sorokban is lássák a nézők, vagy hát az akkor szinkronban van a színpadi nagyobb mozdulat a nagyobb hangsúllyal, nagyobb hangerővel, ott az van. A filmen meg az a nehézség, hogy ezt az intimitást a kellő hitelességgel tudja az ember megcsinálni. Ez egy intimebb műfaj, mint a színház, de én a színpadon is abban hiszek, hogy ott is őszintén és lehetőleg a legintimebben kell megszólalni, még a legacsarkodóbb vagy hangoskodóbb jelenetben is, meg kell tölteni azzal a belső igazsággal, ahogy egy ember veszekszik, vagy egy ember azt mondja, hogy szeretlek.

Azt lehet olvasni az interneten, hogy kedveli a Shakespeare szerepeket, egy ilyen klasszikusba is bele lehet annyira olvadni, mint egy filmszerepbe?
A Shakespeare szerepekben nyilván attól mert versben íródtak, pontosan az az izgalmas, hogy ezeket a veretes… De egyébként a versmondásban, tehát Adynál vagy Babitsnál, Arany Jánosnál, az az izgalmas, hogy ember úgy tudja mondani ezeket a veretes verses szövegeket, mintha a sajátja lenne. Azt ilyen szemszögből lehet megközelíteni.

Nem lehet könnyű…
Persze, nem könnyű, és vigyázni kell, hogy ne bagatellizálja el az ember magát a versformát. Ne pongyolán fogalmazza meg, vagy egyáltalán hagyja a rímeket érvényesülni. De akkor is, abban az az izgalom, hogy úgy mondjam, mintha én írtam volna. Ugyanazzal a természetességgel, mint egy hétköznapi szöveget. Itt a válasz.

Mi jön ezután, színészként?
A Dürrenmatt János királyban lesz egy szerepem, aztán a Eddie Carbone. Munka van rengeteg, készülünk egy második Ady esttel, és most egy főiskolás, bábrendező szakos fiatal hölgy kért fel a Babits Jónás könyvére, úgyhogy épp azt tanulom. Már a szövegtanulásban a negyedik résznél tartok, gyorsan meg kell tanulni azt az egy rész, mert akkor tudunk csak elkezdeni érdemben próbálni. Én leszek minden, én fogom a bábot mozgatni, meg kellékeket, ez most egy nagyon érdekes feladat számomra.

És a filmmel kapcsolatban volt már szó folytatásról, vagy elsőször legyen ez sikeres, aztán kiderül?
Egyelőre maradjunk abban, hogy legyen ez sikeres, várjuk meg, hogy milyen lesz a fogadtatása, aztán néhány év múlva úgyis eldől, hogy lesz-e folytatás vagy nem. Ahogy a második részben mondtam, az esély 50-50%. Vagy lesz, vagy nem lesz.