Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Chris  Hemsworth  Russell  Brand  Drew  Barrymore


Geszti Péter: Jól jegyezzétek meg az Aréna-koncertet!

2010. december 13.  23:46

Páratlan lehetőség előtt állnak az X-Faktor döntősei, hiszen december 22-én és 23-én több ezer ember előtt léphetnek fel a Papp László Budapest Sportarénában. Geszti Péter szerint az énekeseknek a verseny lelki terhétől megszabadulva óriási élményben lesz részük.

November végén jelentette be az RTL Klub és a ShowTime Budapest, hogy az X-Faktor döntője után három nappal az Arénában adnak koncertet a zenei tehetségkutatóban megismert énekesek. Akkora volt azonban az érdeklődés, hogy december 23-án egy ráadáskoncertre kerül sor. Geszti Péter szerint sok popsztár egész pályafutása alatt reménykedik abban, hogy egy nap ekkora közönség előtt léphet színpadra.

- Az énekesek a stúdióban csak néhány száz embernek énekelnek, de a kamerák jóvoltából több millió nézőhöz jutnak el a hangjukkal és a produkciójukkal. Azonban most először szembesülnek majd azzal, milyen ekkora közönség előtt fellépni. Azt kívánom nekik, jól jegyezzék meg ezt a két estét, hiszen nagyon sokat kell majd küzdeniük azért, hogy ismét ilyen lehetőséghez jussanak. Sok énekes Magyarországon egész pályafutása során csak álmodozik arról, hogy felléphessen legalább egyszer az Arénában. Nagy pillanat lesz ez számukra, különösen azért, mert akkor már a győztest is ismerjük. Véget ér a verseny, és ezzel egy stresszes, nehézségekkel teli, feszült időszak is. Így tehát minden szempontból ünnepnap lesz ez az X-Faktor énekeseinek, akik ráadásul olyanok társaságában léphetnek színpadra, akikkel nagyon összekovácsolódtak az elmúlt hónapok alatt.

Geszti Péter, az X-Faktor egyik mentora 1992-ben négyszer adott nagy koncertet a Sportcsarnokban és 2006-ban kétszer léphetett fel az Arénában a Rapülőkkel.


Forrás: RTL Klub

X-Faktor koncert az Arénában
2010. november 21.  10:49
Geszti Péter
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Ipsos: Elindult az online omnibusz
2012. május 24.  07:01
Világsztár nyitotta meg a budapesti Hard Rock Cafe-t
2012. május 24.  01:01
A Médiatanács bemutatja: Magyar Média Mecenatúra
2012. május 24.  00:03
Chloe Sevigny folyton férfias szerepeket kap
2012. május 23.  22:31
Madonna amerikai elnök akar lenni
2012. május 23.  20:44
Marion Cotillard Aszgar Farhadival forgat
2012. május 23.  19:00
Ryan Reynolds lehet az új Hegylakó
2012. május 23.  17:20
Naomi Watts nem tudott nemet mondani a Diana filmre
2012. május 23.  15:40
Mena Suvari megállapodott a válásáról
2012. május 23.  13:58
Liz Hurley szoros kapcsolatban van Hugh Granttel
2012. május 24.  08:46


Liz Hurley nagyon jóban van volt pasijával, Hugh Granttel.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011