 |
2010. november 30. 21:10
Egy világhírű kambodzsai hindu templom viseli ezentúl az őrületesen szexis színésznő nevét.
Angelina Jolie, a Mr és Mrs Smith sztárja elképesztően magas, de nem hivatalos elismerésben részesült a napokban. A színésznő nevét viseli ezentúl egy hindu templom, első adoptál gyermeke szülőhazájában, Kambodzsában.
Rajan Zed, a Universal Society of Hinduism elnöke a WENN-nek elmondta, hogy a színésznőt annyira szeretik az Ázsiai országban, hogy nem hivatalosan ugyan, de a világhírű romvárost, Angkort ezentúl Angelina Jolie templomnak nevezik – „A 12. században a térség neve Ta Prohm volt, de ismerik úgy is, hogy Old Brahma, illetve a Rajavihara vagy a királyi kolostor is elfogadott nevek. Mostantól pedig az Angelina Jolie templom is az lesz.”
A szakértő azt is elmondta, hogy honnan ered a környékbeliek szeretete a színésznő iránt – „Azt mondják, hogy a Tomb Raider film több jelenetét is itt forgatták… A helyi éttermekben ihatunk Tomb Raider koktélokat, és mostanra úgy tekintenek rá, mint Kambodzsa egyik védőszentjére.”
Zed hozzátette, a nem hivatalos elnevezés azért némi felelősséggel is jár. Szeretné, ha a híresség fontolóra venné, hogy segít megóvni a híres történelmi épületeket – „Arra kérem őt, hogy segítsen felhívni a figyelmet az épületek rossz állapotára. Hiszen ez a világörökség része, amit meg kell védeni a vandalizmustól és a tolvajokról.” |