Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Ákos   Kristen  Stewart  Jessica  Alba


Két taggal bővült Kikiék családja!

2008. szeptember 29.  20:30

Négy hónappal ezelőtt, furcsa hangra lett figyelmes Kiki miközben szokásos erdei sétáját tette. Megkereste a hang forrását, egy elkeseredett gidát talált a fák között megbújva.

Gyorsan elment onnan, gondolta az anyukája a közelben van és nemsokára visszajön érte.
- Sokáig sírt még, otthon is lehetett hallani. – mondta Patkó Béla - Kiki, az Első Emelet frontembere.

Másnap, nagy volt a csend, visszament megnézni, hogy mi lett vele. Még ott volt.

– Akkor már nem sírt, csak feküdt ott a szerencsétlen. Magára hagyta a mamája. Gyorsan elmentünk kecsketejért és felváltva jártunk etetni. Szegény, még azt sem tudta, hogyan kell rendesen enni. A sokadik etetés után, egyszer csak felállt és elindult utánam. Nagyon vékony volt és gyenge. Gondolom ezért hagyhatta a magára a mamája, mert gyengének találta. Nagyon beteg volt, majdnem elveszítettük. Orvoshoz vittük, dajkáltuk, vele aludtunk és meg lett az eredménye. Nagyot nőtt és megerősödött. Ma már mindennapos program a negyed órás edzés, ami abból áll, hogy kergetődznek a kutyákkal.

Kutyákkal? Eddig csak egy kutyátok volt nem?

Valóban, eddig csak az Eminem volt. Nagyszerű kutya. Óriási lelke van. Egy hónap leforgása alatt, elfogadott egy őzgidát és egy kiskutyát. Fiú létére még törődik is velük. A kicsi, egy francia bulldog, aki süket. A kinézete után a legszívesebben Churchill-nek hívtuk volna, de a süketsége miatt, Beethoven lett a neve, végül is mindegy, mert úgysem hallja ha szólunk neki. Olyan feje van, hogy nem lehet rá haragudni, bármit is csináljon. Macerás egy kicsit a nevelése, mert nem tudunk rászólni, fel kell hívni a figyelmét, csak akkor tudjuk neki elmutogatni, hogy rossz volt, vagy nem szabad. De ő is és mi is kezdünk belejönni a jelbeszédbe. Sok mindent ért már. Szeretjük a kihívásokat, az őz is egy nagy kihívás volt és a kiskutya is az.

Miben volt kihívás az őz?

Két hónapig vele aludtunk a nappaliban. Mint egy kisbabát, két óránként etettük. Eminem, a dajka szerepét töltötte be, odajött és felébreszteni minket, ha felébredt az őz, majd visszafeküdt aludni. A mai napig nem tudunk mindhárman egyszerre elmenni itthonról, mindig kell hogy legyen itthon valaki. Most, hogy átálltunk a tejről, még többet eszik, zöldséget, gyümölcsöket és természetesen árpát. Valaki mindig „ügyeletes”, törődni kell vele.

Egyik este, magától úgy döntött, hogy nem kér többet a bent alvásból, nagyfiú lett és kiköltözött. Egyik barátommal építettünk neki egy nádfedeles kuckót, ott alszik, bújik meg a meleg és az eső elől. Aranyos volt egyébként, amíg bent aludt és bejött este lefeküdni, ellenőrizte a létszámot, mindenki megvan(?) és utána, vonult be a helyére. Eleinte a kemence alatti sutban aludt. Amikor már meggyógyult és biztonságban érezte magát, kiköltözött onnan a szoba egyik sarkába. Jár egy kis bosszúság is vele. A kertet tönkrevágta. A rózsabokrokat lelegelte, a frissen ültetett paprika leveleket és a vadszőlőt is.

Mondhatjuk, hogy megmentettétek az életét?

Mi, megtettük azt, amire az anyukájának nem lett volna lehetősége a vadonban. Ott nincs idő egy beteg állatra várni, ha menekülni kell. Meggyógyítottuk és felneveljük. Csoda, hogy életben maradt. Nagyon hozzánk nőtt. Bízik bennünk, bárkit elfogad, ha mi ott vagyunk. Nem fél semmitől, ami zajjal jár, ha azt mi csináljuk. A fahasogatás, fűnyírás, motor vagy autó, természetes neki, de csak ha ott vagyunk. Ha hazaérkezek és beállok a garázsba, az egész brigád megjelenik és üdvözöl.

Igényli a társaságot, ha hosszabb ideig nem megyünk ki a kertbe, akkor reklamál. Beáll az ajtóba és olyan hangokat ad ki mint egy gumisün. Az este, a játék ideje. Akkor mindenki fut, amerre lát, leszegett fejjel ugrál a kutyák előtt, majd elszalad és vissza. Nagyon aranyosak. Nem bánjuk, hogy egy kissé beszűkült az életünk. Ha rájuk nézünk amikor játszanak, vagy csak megjelennek a teraszon, úgy érzi az ember, hogy semmi nem számít. A napi gondok, a fáradság, mind- mind elfelejtődik. Jó érzés. Sokat lehet rajtuk nevetni, szórakoztató egy társaság.


kalmárté
Forrás: One Média

Kiki Szerelem sztrájkja
2008. szeptember 27.  21:28
Patkó Béla
100% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
A Médiatanács bemutatja: Magyar Média Mecenatúra
2012. május 24.  00:03
Chloe Sevigny folyton férfias szerepeket kap
2012. május 23.  22:31
Marion Cotillard Aszgar Farhadival forgat
2012. május 23.  19:00
Ryan Reynolds lehet az új Hegylakó
2012. május 23.  17:20
Naomi Watts nem tudott nemet mondani a Diana filmre
2012. május 23.  15:40
Mena Suvari megállapodott a válásáról
2012. május 23.  13:58
John Cleese: sosem tapadtak rám a nők
2012. május 23.  12:10
Mila Kunis zaklatója a rács mögött
2012. május 23.  10:33
Emma Bunton megsérült
2012. május 23.  08:53
Madonna amerikai elnök akar lenni
2012. május 23.  20:44


Az popikon, rendezőnő azt kívánja, hogy bárcsak ő lehetne az Egyesült Államok elnöke.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011