 |
2010. november 06. 18:00
A nyáron előbb Jeremy Irons, aztán néhány hete Angelina Jolie és Brad Pitt, a napokban pedig John Cusack és Edward Norton is Budapestre érkezett.
Kész Hollywood lett a magyar főváros. Jeremy Irons nyár óta tartózkodik nálunk, hisz a The Borgias című sorozat epizódjait veszik fel hónapokon át hazánkban. Néhány héttel ezelőtt - sokkal nagyobb felhajtás mellett – megérkezett Angelina Jolie is, hogy első saját rendezésű filmjét Budapesten leforgassa. Természetesen vele tartott férje, Brad Pitt is. Aki egyébként ingázik aktuális filmjeinek forgatásai helyszíne és a magyar főváros között. Most épp, csütörtök óta ismét a mi vendégszeretetünket élvezi.
Pénteken pedig Ferihegyen landolt Edward Norton repülőgépe is, aki egyenesen Pitték budai villájába hajtott, ahol állítólag a közös munka is szóba kerül majd. A két színész a Harcosok klubja óta nem szerepelt együtt, most az HBO-nak készítenének közösen egy mini sorozatot. A Lewis Clark kutató expedícióit feldolgozó alkotáshoz egyelőre a forgatókönyvet tervezik. Hogy végül Pitt vagy Norton szerepet vállal-e benne, az még a jövő zenéje.
A ferihegyi reptér dolgozói igencsak kapkodhatták a fejüket a napokban, hisz Pitt mellett John Cusack is csütörtökön szállt el magángépével, ahonnan azonnal egy belvárosi szállodába hajtott. Cusack a jövő héttől kezdi el A holló című film forgatásait. Amelyben Edward Allan Poe életének utolsó napjait dolgozza fel, amikor a költő egy olyan sorozatgyilkost követ a való életben, aki az ő könyveiben olvasott kegyetlen mészárlásokat másolja.
Budapest tehát kész Hollywood, ezekben a napokban senki ne csodálkozzon, ha Angelina Jolie, Brad Pitt, John Cusack, Edward Norton vagy akár Jeremy Irons társaságában kávézhat egy elegáns étterem teraszán…
|