 |
2010. november 09. 19:47
A Honey és a Fantasztikus négyes sztárja kifejezetten válogatós lett az utóbbi időben a filmszerepeket illetően, de a kritikát egyre jobban bírja.
Jessica Alba, Hollywood egyik legszexisebb anyukája, elárulta, hogy megtanulta elfogadni a kritikát, mert minden egyes vélemény a segítségére van a következő alakításban. A színésznő minden egyes cikket igyekszik elolvasni, ami a filmjeiről megjelenik, a fontos részeket, amik segíthetik későbbi munkájában, elteszi.
„Egészen kicsi korom óta nagyon félek a kritikától. Minden egyes szó nagyon személyesen érint, de most már nincs ezzel bajom. Ez is egy lehetőség arra, hogy a dolgokat más módon is kipróbáljam. Hogy jobb legyek egyes szerepekben. És arra is esélyt kapok, hogy hallassam a hangom.” – mondta el Jessica.
Alba mostanra eljutott oda, hogy nagyon megválogatja a szerepeket, amiket elvállal, csak arra mond igent, amiről úgy gondolja, hogy megéri, mert nagyon nem szeret távol lenni két éves lányától Honor Marietől. Amennyiben úgy érzi, hogy nem egy remek filmről van szó, elutasítja a felkérést.
„Az az idő, amit a gyermekemtől távol töltök, meg kell hogy érje nekem, ezért amikor készen álltam a munkára, leültem az ügynökömmel és megmondtam neki, hogy minden a rendezőtől függ.” – mondta a színésznő, aki legközelebb Ben Stiller és Robert De Niro oldalán láthatunk az Utódodra ütök című vígjátékban. A híresség azt is elárultam hogy sokkal jobban érzi magát a humoros karakterekben, mint bármi másban – „Szégyenlős vagyok. Nem nagyon szeretek a középpontban lenni. De amikor vígjátékot készítek minden gátlásom megszűnik. Nem foglalkozom vele. Tudom, hogy az eddigi filmjeimmel nem úsztam be igazán mély vízbe. Nem is próbáltam. Tudtam, hogy azok miről szólnak.” |