Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Mila  Kunis  Russell  Brand  Tommy Lee  Jones


Összeköltözött a Twilight álompárja

2010. november 08.  11:23

Bár még azt sem ismerte el az Alkonyat filmek két főszerelője, hogy egy párt alkotnak, a pletykák szerint közös otthonba költöztek.

Robert Pattinson és Kristen Stewart, a Twilight álompárja, akik ugyan hivatalosan nincsenek is együtt, összeköltöztek. A két fiatal a legutóbbi film forgatásán döntöttek úgy, hogy elhagyják a nekik foglalt lakosztályokat, helyette inkább egy közös házban rendezkednek be.

A Life & Style magazin tudomására jutott, hogy a Hajnalhasadás forgatásai alatt, bár a környék legjobb szállodájában kaptak szállást, mégis inkább külön házat béreltek maguknak.

„Rob és Kristen november elsején kiköltöztek a Hiltonból, egy saját házba. A szerelmesek saját fészekre vágytak. A szálloda pedig nem tudta biztosítani nekik a magányt, amire vágytak.” – mondta egy informátor.

Sem Pattinson, sem Stewart nem erősítette meg, hogy a filmvásznon kívül is egy párt alkotnak.


ildikroó
Forrás: One Média

Robert Pattinson büdös
2010. november 02.  19:47
Kristen Stewart lesz az American Girl
2010. október 27.  05:25
Robert Pattinson és Kristen Stewart átlagos hétvégéje
2010. október 15.  21:13
Robert Pattinson: Kristen zavarba tud hozni
2010. július 28.  09:27
Kristen Stewart
Robert Pattinson
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
A Médiatanács bemutatja: Magyar Média Mecenatúra
2012. május 24.  00:03
Chloe Sevigny folyton férfias szerepeket kap
2012. május 23.  22:31
Marion Cotillard Aszgar Farhadival forgat
2012. május 23.  19:00
Ryan Reynolds lehet az új Hegylakó
2012. május 23.  17:20
Naomi Watts nem tudott nemet mondani a Diana filmre
2012. május 23.  15:40
Mena Suvari megállapodott a válásáról
2012. május 23.  13:58
John Cleese: sosem tapadtak rám a nők
2012. május 23.  12:10
Mila Kunis zaklatója a rács mögött
2012. május 23.  10:33
Emma Bunton megsérült
2012. május 23.  08:53
Madonna amerikai elnök akar lenni
2012. május 23.  20:44


Az popikon, rendezőnő azt kívánja, hogy bárcsak ő lehetne az Egyesült Államok elnöke.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011