 |
2010. november 04. 11:23
Ricky Martin (38) kemény, de bátor döntést hozott, amikor márciusban úgy döntött, elmondja: meleg.
Ám a színfalak mögött az énekest megrohanták az érzelmek – ezt mesélte el Oprah Winfrey műsorában kedden este. Egy bejelentő e-mailt küldött a sajtónak:
„Büszke vagyok arra, hogy egy szerencsés, homoszexuális férfi vagyok.”
A vallomást követően elmondása szerint nagyon megkönnyebbült. Amikor felfogta, hogy a levelet tényleg továbbította, megijedt.
„Amikor rájöttem, hogy tényleg elküldtem… hú, teljesen egyedül voltam. Ültem a stúdióban teljesen egyedül. Aztán bejött az asszisztensem, és én csak elkezdtem sírni, mint egy gyerek.”
Puerto Ricó-i énekes viseli gondját 2 éves ikerfiainak, Valentinonak és Matteonak. Oprah-nak azt mondta, a fiúk az okai, hogy úgy érezte, fel kell fednie magát.
„Nem tudtam többet már elviselni. Túl fájdalmas volt. A legfontosabbak az életemben a srácaim. Amikor a karomban tartottam őket, azt gondoltam: Azt akarom megtanítani nekik, hogyan hazudjanak? Ekkor döntöttem úgy, hogy mindent elmondok.” |