Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Mena  Suvari  Kristen  Stewart  Tommy Lee  Jones


Mulligan olcsó szállodával is beéri

2010. október 29.  08:24

Az Oscar-díjra jelölt brit színésznő, aki öt millió dolláros gázsit kap egy filmszerepért, jelenleg egy takaros kis szállóban lakik, közel Los Angeles piros lámpás negyedéhez.

A 25 éves Mulligan nemrég szakított barátjával Shia LaBeouf-al és most forgatja a Drive című drámát is az angyalok városában. Miután szakítottak, Carey kiköltözött a lakásból, amit Shiaval közösen béreltek és Best Western hotel egyik szobájában rendezkedett be, ahol 100 dollár egy éjszaka.

„Ide olyan emberek jönnek, akik spórolni akarnak vagy beosztják a pénzüket. Büszkék vagyunk, hogy tiszta és takaros a szállónk, de itt nincs meg az a Hollywoodban megszokott káprázatos ellátás.” – mondta az egyik szállodai dolgozó.

„Teljesen odáig voltam, amikor megláttam, hogy Carey sétál végig a halban. Azt várná tőle az ember, hogy a Four Seasons hotelbe megy, nem ide jön. Nagyon rugalmas. Nem kért semmilyen különleges ellátást és nem volt semmilyen különleges kívánsága sem. Hű önmagához és elégedettnek látszik.” – tette hozzá egy másik szállodai munkatárs.

„Szeret elvegyülni. Általában az étteremben eszik, de van úgy, hogy kiugrik a közeli szupermarketbe és onnan hoz magának ennivalót, amit aztán a szobájában fogyaszt el.” – nyilatkozta a hotel étterméből egy pincér.

Mulligan egyik barátja azt mondta, a színésznő vissza költözik Angliába, amint befejezte a forgatást.


BBB
Forrás: One Média

Carey Mulligan: új Meryl Streep születőben
2010. április 13.  08:41
Carey Mulligan öregnek érzi magát
2010. március 17.  12:30
Oscar 2010: Carey Mulligan örül, hogy legyőzte őt Bullock
2010. március 12.  13:49
Carey Mulligan
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
A Médiatanács bemutatja: Magyar Média Mecenatúra
2012. május 24.  00:03
Chloe Sevigny folyton férfias szerepeket kap
2012. május 23.  22:31
Marion Cotillard Aszgar Farhadival forgat
2012. május 23.  19:00
Ryan Reynolds lehet az új Hegylakó
2012. május 23.  17:20
Naomi Watts nem tudott nemet mondani a Diana filmre
2012. május 23.  15:40
Mena Suvari megállapodott a válásáról
2012. május 23.  13:58
John Cleese: sosem tapadtak rám a nők
2012. május 23.  12:10
Mila Kunis zaklatója a rács mögött
2012. május 23.  10:33
Emma Bunton megsérült
2012. május 23.  08:53
Madonna amerikai elnök akar lenni
2012. május 23.  20:44


Az popikon, rendezőnő azt kívánja, hogy bárcsak ő lehetne az Egyesült Államok elnöke.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011