 |
2010. október 29. 05:20
Új-Zélandon már egy ideje tiltakozások zajlanak A Hobbit című film ellen. A Warner Brothers filmstúdió úgy tervezi, hogy új helyet kell keresniük, ugyanis Peter Jackson rendezésében a szigeten forgatták volna A Hobbit című filmet.
A filmforgatást az új-zélandi szakszervezetek veszélyeztették, mondván, hogy a nagyszabású filmforgatás előnytelenül hat a helyi színészeknek.
A tiltakozásoknak azonban vége szakadt, de a kapcsolat továbbra sem javult a helyiek és a filmgyártó között, mert a stúdió ragaszkodik a helyszínhez. Most azonban több ezer, a filmet támogató ember vonult az utcákra, mert nem akarják, hogy a Gyűrűk ura trilógia előzményét feldolgozó filmet máshol vegyék fel. Több százan a film szereplőinek öltöztek be, és „Új Zéland Középfölde” valamint „Szeretjük a hobbitokat” feliratú transzparensekkel járták az utcákat.
Az Oscar-díjas Richard Taylor, a speciális effektek szakértője levelet kapott Peter Jackson rendezőtől, amiben ez áll:
„Ez az a hely, ahol Középfölde született, és ez is marad.”
A Warner Brothers stúdió képviselői hamarosan a szigetországba repülnek, ahol utoljára próbálják elérni, hogy a filmet Új-Zélandon vehessék fel. A felvételek februárban kezdődnének. |