Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Ryan  Reynolds  Ben  Kingsley  Jennifer  Lopez


Eminem újjászületett

2010. szeptember 18.  18:24

A Hip Hop egyik koronázatlan fenegyereke, Eminem bevallotta, újra meg kellett tanulnia reppelni, miután felépült a drog függőségből. De azt is elmondta újra egészségesnek lenni, olyan érzés volt, mintha újjászületett volna.

„Mintha ha újra gyerek lennék, olyan érzés volt végre tisztának és józannak lenni. Újra bele kellett rázódnom a szövegírásba. És megint meg kellett tanulnom reppelni.” - mondta Eminem, eredeti nevén Marshall Mathers.

„Mindent előröl kezdtem. Megtanulni kifejezni magam. Úgy hangsúlyozni a szövegemet, hogy az jó legyen, hogy folyékony legyen, és úgy mondjam, ahogyan a szívem diktálja. A reppelés nem olyan, mint a biciklizés. Egyszerre mentális és fizikai képesség.” – tette hozzá Eminem.

A 37 éves sztár hozzátette a drogok majdnem tönkretették a kreativitását is. Abban a köztes állapotban, amikor kezdett meggyógyulni, de még nem volt teljesen tiszta, nem volt ereje dalszöveget írni, inkább a tévét nézte.

Szerencsére ennek az időszaknak már vége. Bizonyítja ezt Em legújabb albuma is, amit novemberben fog kiadni, My Son Marshall, My Son Eminem címmel és a legjobb férfi videoklipért járó díj, amit az MTV Video Music Awards-on kapott.


BBB
Forrás: One Média

Eminem a halálról és Brittany Murphyről mesélt
2010. augusztus 09.  21:07
Megan Fox Eminem és Rihanna klipjében játszik
2010. július 28.  22:34
Eminem újra csúcson
2010. július 12.  09:55
Eminem: A gyermekeim miatt vagyok józan
2010. június 24.  12:49
Eminem
56% - 43%
Elhiszed?
További hírek:
Ryan Reynolds lehet az új Hegylakó
2012. május 23.  17:20
Naomi Watts nem tudott nemet mondani a Diana filmre
2012. május 23.  15:40
Mena Suvari megállapodott a válásáról
2012. május 23.  13:58
John Cleese: sosem tapadtak rám a nők
2012. május 23.  12:10
Mila Kunis zaklatója a rács mögött
2012. május 23.  10:33
Emma Bunton megsérült
2012. május 23.  08:53
Noah Wyle fia büszke az apjára
2012. május 23.  07:05
Megszületett Várkonyi András első unokája
2012. május 23.  03:43
Eurovíziós Dalfesztivál - Döntős a Compact Disco
2012. május 23.  00:02
Marion Cotillard Aszgar Farhadival forgat
2012. május 23.  19:00


Aszgar Farhadi iráni rendező következő filmjét Marion Cotillard Oscar-díjas francia színésznővel forgatja.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011