 |
2010. szeptember 11. 05:35
A Hétmérföldes szerelem sztárjának, Charlie Day-nek csak két oka lehet mostanában panaszkodni. Az egyik, hogy napok óta nem alszik, a másik, a zavarba ejtő első találkozása Jennifer Aniston-nal, akivel együtt játszik a most készülő Horrible Bosses című vígjátékban.
A két színész együtt szerepel az egyik legpikánsabb jelenetben. Jennifer és Charlie, az első forgatási napon, a meztelenkedős jelenet előtt pár perccel mutatkoztak be egymásnak, ugyanis azelőtt nem találkoztak személyesen.
„Rá voltunk kényszerülve, hogy percek alatt megismerkedjünk. Aztán nem sokkal később már meztelenül álltunk a fogorvosi rendelőben, ahol forgattunk. Jennifer egy fogorvost alakít, én pedig az asszisztensét.” – tette hozzá Charlie. „Kínos volt, mert meztelenek voltunk. Kínos, de szórakoztató.” – mondta a színész.
Sőt, mi több Charlie olyan dolgokat tudott meg Jennifer-ről, amiről azelőtt fogalma sem volt. Az a tény, hogy a színésznő valami Brad Pitt nevű fickó felesége volt, például új volt neki.
„Tényleg nem tudtam, hogy Brad Pitt felesége volt. Nem is akarta elhinni, hogy ezt nem tudom. Pedig komolyan fogalmam sem volt róla, és igazából nem is érdekel.” – nyilatkozta Charlie.
Day szerint Aniston döbbenetesen jól játssza a szerepét a most készülő Horrible Bosses-ban. Véleménye szerint a közönség tátott szájjal fogja bámulni színészi alakítását.
„Sokkoló lesz, mégis vidám és vicces.” – tette hozzá Day.
A Horrible Bosses forgatási szünetében Charlie Day kiugrott reklámozni az új filmjét, amiben szerepel. A Hétmérföldes szerelem című romantikus komédiában, Justin Long szobatársát alakítja.
„Ha jól számolom, szerda óta nem aludtam.” – mondta Charlie. |