 |
2010. szeptember 10. 09:54
Robert Pattinson-t majdnem agyonnyomta egy elefánt az új filmje forgatásán.
A brit szívtipró, aki most Reese Witherspoon oldalán játszik a Water for Elephants című kalandfilmben, alig tudott kitérni a hatalmas állat elől. Rob éppen csutakolta a Rosie nevű elefántot, amikor az a hátára fordult és majdnem megsebesítette a fiatal színészt.
„Az idomár jelezte az elefántnak, hogy úgy lépjen előre, hogy közben jobbra-balra csapkodja az ormányát, de Rosie összekeverte a jeleket. Ahelyett, hogy simán előre lépett volna, leült a fenekére, felemelte a mellső lábait és megfordult a hátán.” – mondta egy bennfentes a forgatásról.
„Mielőtt bárki reagálhatott volna, Rob gyorsan felcsúszott az elefánt hátára. Tragédia is történhetett volna, ha az elefánt pont ráfordul a fiúra, de Rob-nak szerencséje volt, és arccal landolt a sárban, meg a piszokban. Piszkos lett ugyan, de nem sérült meg.” – tette hozzá a bennfentes szemtanú.
Rob megúszta a súlyos sérülés nélkül és gyorsan felpattant a kollégái és a stábtagok szórakozatására.
„A forgatáson mindenki dőlt a nevetéstől, különösen Reese. Alik kapott levegőt, annyira nevetett. Rob felállt és annyit mondott, örül, hogy nem a fejére gördült rá az elefánt.” – mondta a bennfentes.
|