 |
2010. szeptember 08. 22:34
Mint ahogy azt már megszokhattuk, Hollywoodban a falnak nem csak füle, de szeme is van. Reese Witherspoon barátja sem tudta titokban tartani, hogy jegygyűrűt keres a színésznőnek, hiszen láthatatlanná nem tud válni. Ebből viszont az a hír következik, hogy hamarosan eljegyzés lesz.
Egy szemtanú látta a fiút, amint boltról boltra járt és a megfelelő ékszer után kutatott Reese-nek. nJim Toth és Reese nyolc hónapja vannak együtt.
„Reese nem volt vele, mert Jim meglepetésnek szánja a gyűrűt. De Jim ismeri a stílusát. Klasszikus és szép gyűrű lesz, akárcsak maga Reese.” – mondta egy közeli barátja a párnak.
Ez a barát még hozzátette, hogy Reese ezúttal sokkal komolyabban veszi Jim-et, mint annak idején, a Túl a barátságon sztárját, Jake Gyllenhaal-t, akivel két évig járt együtt.
„Soha nem akart hozzá menni Jake-hez. Szerette őt, de az iránta érzett szerelme nem volt szenvedélyes. Jim a tökéletes fickó Reese-nek.” – nyilatkozta egy bennfentes az amerikai In Touch hetilapnak.
Reese 1999-ben ment feleségül Ryan Phillippe-hez, akivel együtt szerepeltek a Kegyetlen játékok című filmben. Hét évig tartott a házasságuk.
„Reese túl fiatalon ment férjhez az első alkalommal és nem akar még egy váláson keresztül menni. Ezért akarja a dolgokat megfontoltan és lassan csinálni.” – mondta Reese egyik barátja. |