 |
2010. szeptember 06. 16:58
Az örök fiatal és mindig sikkes Kim Cattrall azt nyilatkozta, boldogan szerepelne a film harmadik részében. Nem csoda, hisz a hat évados sorozat és a két egész estés film, a szingli nők egyik védjegyévé vált. Vagyis rengeteg pénzt hoz a gyártóknak. Azt pedig köztudott, hogy sokszor a pénz mozgatja a filmipart, a kritikusok pedig foghatják a fejüket.
A színésznő, a férfifaló Samantha Jones szerepében vált híressé, a karaktere, pedig már, már jelképessé.
Kim elmondta, hogy ő vállalná a harmadik Szex és New York forgatását, de nem rajta múlik, hogy fog e végül szerepelni, hanem a film készítőin.
„Melyik másik film által juthatnék el mondjuk a Szaharába?” – méltatta vicces módón a film előnyeit.
Bár Kim-nek nyilván a szívéhez nőt Samantha karaktere, nem szeretné, hogy csak ezért az egy figuráért emlékeznének rá. Az 54 éves színésznő nemrég játszotta el Linda Romanoli, ex pornó sztár szerepét, a Meet Monica Velour című drámában.
„Szeretném, ha az emberek megbizonyosodnának róla, hogy nem csak Samantha-t vagyok képes eljátszani. A Sex és New Yoek forgatásai mulatságosak voltak, de nagyon kimerítőek, megerőltetőek is egyben. Volt olyan nap, hogy hajnal ötkor keltem, és másnap hajnal ötkor kerültem ágyba. ” – mondta Kim a Vogue.com-nak.
|