 |
2010. szeptember 06. 12:44
A zűrös magánéletéről hírhedt fiatal színésznő nemrég azt nyilatkozta, beismeri, hogy sok hibát követett el, és sok esztelen dologba keveredett bele.
De a Vanity Fair magazinnak adott interjújában, amit még a börtönbevonulása és a rehabilitációs kezelése előtt készítettek vele, azzal védekezett, hogy még fiatal volt, kíváncsi és csupán rossz társaságban mozgott, rossz emberek vették körül.
„A sok ember, aki körül vett, nem a személyemért barátkoztak velem, nem azért, aki vagyok, hanem mert hírnevem van. Sokan csak elvettek tőlem, de nem adtak. Csak a buli miatt voltak velem.” – mondta Lohan.
Lindsay azt is elmondta, ijesztő és szomorú érzés volt a pletykalapokból megtudni, olvasni a híreket magáról.
„Én felnéztem azokra a lányokra. Britney-re, meg a többiekre. Azt éreztem, olyan akarok lenni, mint ők.” – tette hozzá.
A történtek ellenére, Lindsay nagyon magabiztos a színészi képességeit és a jövőjét illetően.
„Nem érdelek mit mondanak mások. Tudom, hogy átkozott jó színésznő vagyok.” – mondta Lindsay.
Azt is hozzátette, mindent meg fog tenni, hogy helyre hozza a róla kialakult, hamis, parti-lány képet.
„Vissza akarom kapni a karrierem. A tiszteletet, amit, megkaptam amíg, jó filmeket csináltam. Ha ezért le kell mondanom az éjszakai bulikról, hát legyen. Amúgy sem túl nagy mulatság.”
A színésznő eléggé be van táblázva, zsúfolt napok elé néz. Be kell fejeznie, a járóbeteg rehabilitációs kezelését, amibe bele tartozik, két pszichoterápia, két magatartás terápia és egy 12 lépéses értekezlet, ötször egy héten.
A következő filmje, a Machete, Robert Rodriguez rendezésében, szeptember 3-án kerül az Egyesült Államok beli mozikba.
|