 |
2010. szeptember 05. 07:01
„Minden úgy alakul, ahogyan az univerzum akarja.” – mondta Sandra Bullock, egy televíziós interjú során, amikor a kisfiáról kérdezték, akit nemrég fogadott örökbe. Ez volt az első tévés szereplése, mióta elvált férjétől.
A kisfiú hét hónapos, és Louis a neve. A színésznő, New Orleans városból hozta el.
„Hosszú eljárás volt, de megérte. Mindent úgy akartam csinálni, ahogyan mindenki más szokta. Aztán amikor megtörtént, olyan érzésem támadt, hogy ő mindig is az enyém volt.” – nyilatkozta Sandy.
Bullock azt is elmondta, ő mindig is hitt abban, hogy végül rátalál az „igazi” gyermekre.
„A családom és én mindig azt mondtuk, nem számít, honnan jön a gyermek, vagy, hogy honnan származik. Ha annak a gyermeknek pont rám van szüksége, akkor hozzám fog kerülni.” – tette hozzá a színésznő.
„Nem gondoltam volna, hogy fiú lesz, de nagyon örülök neki, hogy fiú. A mi családunkban csak lányok vannak, szóval, most ő lett a kis koronás királyfi. Vele megtört a nők hierarchiája, a családban.”
Bullock vasárnap részt vett egy New Orleans-i klinika megnyitó ünnepségén, ahol egyben a Katrina hurrikán öt évvel ezelőtti pusztítására emlékeztek. Az új kórház, építését a színésznő sok pénzzel támogatta.
|