Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Matthew  McConaughey  Rihanna   Irigy Hónaljmirigy


Angelina Jolie Budapesten debütál rendezőként

2010. augusztus 27.  03:47

Angelina Jolie mindig is filmet szeretett volna rendezni – és most itt van rá az esély. Ráadásképp a mozi nagy részét ősszel Budapesten fogják forgatni.

A színésznő rendezőként és forgatókönyvíróként is debütál – ő fogja elkészíteni azt a romantikus filmet, ami az 1992-1995 között tartó boszniai háborúban játszódik. Ezt az angol filmes cég, a GK Films is megerősítette egy nyilatkozatban.

Jolie várhatóan nem fog szerepelni a filmben – ezt az információt a GK Films adta ki sajtóközleményben, kedden. Az eddig még cím nélkül álló filmben várhatóan kizárólag szerb színészek szerepelnek majd, a főszerepet állítólag Rade Serbedzija kapja. Forgatási helyszínül viszont Budapestet jelölték meg, hisz Jolie filmjének témája nem túl kedves a helyiek számára, így Szerbiában nem foroghat majd.

Angie, mint azt korábban mondta: „…romantikus film lesz, nem politikai állásfoglalás. Minél több helybélit szeretnék bevonni a forgatásba.”

Az Oscar-díjas színésznő a napokban Magyarországon járt a két éves ikreivel, majd tovább utazott Boszniába, hogy ENSZ nagykövetként a háborús menekültek helyzetéről tárgyaljon.

TS


TS
Forrás: One Média

Pitt nem volt hajlandó megcsókolni az álruhába öltözött Jolie-t
2010. augusztus 22.  21:09
Angelina Jolie Budapesten kémkedett
2010. augusztus 21.  14:00
Jolie: Nehéz nemet mondani a lányomnak
2010. augusztus 13.  15:36
Jolie visszautasította a Bond lány szerepet
2010. augusztus 09.  05:30
Angelina Jolie
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Naomi Watts nem tudott nemet mondani a Diana filmre
2012. május 23.  15:40
Mena Suvari megállapodott a válásáról
2012. május 23.  13:58
John Cleese: sosem tapadtak rám a nők
2012. május 23.  12:10
Mila Kunis zaklatója a rács mögött
2012. május 23.  10:33
Emma Bunton megsérült
2012. május 23.  08:53
Noah Wyle fia büszke az apjára
2012. május 23.  07:05
Megszületett Várkonyi András első unokája
2012. május 23.  03:43
Eurovíziós Dalfesztivál - Döntős a Compact Disco
2012. május 23.  00:02
Matthew Mcconaughey karriere részegen kezdődött
2012. május 22.  22:58
Ryan Reynolds lehet az új Hegylakó
2012. május 23.  17:20


A Zöld Lámpás sztárja a hírek szerint esélyes a klasszikus Hegylakó feldolgozásának főszerepére.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011