Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Russell  Brand  Daniel  Radcliffe  Daniel  Radcliffe


A Szinglik éjszakája énekesnője látványos klipet forgatott

2010. augusztus 31.  22:34

A napokban forgatta le hamarosan megjelenő szólólemezének első klipjét Adri, akit a Szinglik éjszakája c. film főcímzenéjének énekeseként ismerhetett meg az ország. A kisfilm az ˝Eltűnnék veled˝ című dalra és annak angol verziójára is forgott.

A klip technikai érdekessége, hogy Magyarországon ez az első 3D-ben forgatott videóklip, ezzel a csúcstechnológiával még egyetlen előadó sem dolgozott! A klip bemutatója sem lesz mindennapi: egy budapesti moziba hívják majd meg a készítők a sajtó munkartársait, egy exkluzív premierre. A tévében pedig a lemez megjelenésével egyodőben lesz majd látható, várhatóan szeptember közepén.

Csúcs technológiához persze csúcs körítés is jár: a videóban szereplő ruhákat pl. Magyarország vezető designerei tervezték. Ezen kívül táncosok, és egy különleges motor is hozzájárulnak a látványhoz.

A dalt Pacsai Márk szerezte, de Adri maga is tevékenyen közreműködött az írásában.

A Szinglik éjszakája főcímdala egyébként 22 hete szerepel a Mahasz rádiós listáján, jelenleg a 13 . helyen. Reméljük, hogy az Eltűnnék veled is meg tudja majd ismételni ezt a sikert!


A Szinglik Éjszakája négy gyönyörű sztárja bízik a sikerben
2010. március 03.  11:12
Szinglik éjszakája kritika: Sas, alkoss, gyarapíts!
2010. február 28.  05:55
Adri: Szinglik éjszakája
2010. január 29.  07:11
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Zooey Deschanel és Russell Brand komolyan flörtöl
2012. február 08.  16:41
Jennifer Garner megbánta a házasságot
2012. február 08.  14:57
Mark Ruffalo romantikus filmre igazolt
2012. február 08.  13:12
Újabb film Diana hercegnőről
2012. február 08.  11:27
Cameron nem kér Hollywoodból
2012. február 08.  09:43
Woody Harrelson nem néz horrort
2012. február 08.  07:56
Zach Braff repüléssel győzte le a félelmét
2012. február 08.  06:11
Hugo és Harry taroltak a művészeti rendezők díjátadóján
2012. február 07.  23:26
Ryan Gosling lenyűgöző tanítvány
2012. február 07.  21:45
Brad Pitt: Angelina otthon egy igazi vadmacska
2012. február 08.  18:21


Angelina Jolie egy igazi dáma a nyilvánosság előtt, otthon viszont kibújik belőle a vadmacska.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011