 |
2010. augusztus 30. 18:23
A bírósági ítélet megszületett, Tiger Woods (34) elvált feleségétől, Elintől (30).
Egy nyilatkozat került nyilvánosságra:
„Szomorúak vagyunk, hogy vége a házasságunknak. a legjobbakat kívánjuk egymásnak a jövőben. Bár már nem vagyunk házasok, de van két csodálatos gyerekünk, és mindkettőnknek az ő boldogságuk a legfontosabb. Amikor úgy döntöttünk, hogy a házasságunknak befellegzett, az elsődleges hangsúly a békés elváláson volt. Az elkövetkezendő időszak nem lesz könnyű, hiszen alkalmazkodnunk kell a megváltozott körülményekhez.”
A válásról szóló ítéletet hétfőn hozta meg a bíróság. A megegyezés értelmében a két gyereket, a 3 éves Samet és az 1 éves Charlie-t közösen nevelik tovább a szülők.
Egyes értesülések szerint Woods azt kérte feleségétől, hogy ne nyilatkozzon a sajtónak.
A golfozó közel hat évig tartó házassága tavaly romlott meg, mikor kiderült, hogy számos nővel csalta felségét. |