 |
2010. augusztus 25. 05:33
Az L.A Ink tetoválóművésze, Kat Von D készített tetoválást az akkor még ismereten Lady Gaganak.
A Lopez Tonightnak adott interjújában Kat elmesélte, hogy Gaga a befutása előtt ment el hozzá, nem sokkal azután, hogy Los Angelesbe költözött.
„A rózsát tetováltam a csípőjére. Munka közben megkérdeztem tőle, hogy miért költözött ide. Erre azt felelte, hogy meg akarja csinálni a szerencséjét.” – emlékezett vissza.
Majd hozzátette:
„Erre én csak azt mondtam, hogy ja, persze, mindenki ezt mondja. De ő erre határozottan rávágta, hogy ő teljesen komolyan gondolja, amit mondott. Nem sokkal ezután mindenhol csak őt lehetett látni. Úristen, tényleg megcsinálta! Őrület!”
Gaga egyszerű fekete-fehér rózsát kért Kattől.
„Fekete-fehéren kérte. Őrült parókát és csillogó nadrágot viselt. Tetszett, olyan volt, mint egy rajzfilmfigura.” |