 |
2010. augusztus 19. 15:35
Györgyi Renáta és Hegedüs Olivér! Ők a nyertesi az első alkalommal a nyár fővárosában, Siófokon rendezett Mr. & Ms. Summer szépségversenynek. A 12 döntős hölgy és úr egy négynapos felkészítő tábort követően léptek színpadra.
Majd félezer jelentkező közül 24 versenyző költözött be a felkészítő táborba, ahol a napi 16 órás próbákat, smink- és frizurakészítés, valamint folyamatos testedzés szakított meg. A döntőn jelenlévő szépségítészek elnöke Bodri Krisztina volt, akit 2007-ben választottak hazánk legszebbjévé. Nagyon nehéz volt a döntés, miután valamennyi versenyző helyes és csinos volt, mind - mind más karakter – mondta. Természetesen mindenkinek volt favoritja nem csupán a zsűri tagjainak, akik között újságíró, kreatív szakember, modell, divattervező, vezető sminkmester vett részt, hanem a nézőknek is, de a végeredménnyel mindenki egyetértett – mesélte Krisztina.
Ms. Summer azt állítja, hogy egy nagy álma teljesült ezen az estén: szeretem a szépségversenyeket, ezért az életemet úgy alakítottam ki, hogy kirobbanó formába legyek mindennap, ha egyszer csak úgy döntök, hogy valamelyik versenyen elindulok, ne kelljen az alkalom miatt idegeskednem – mondta Györgyi Renáta, aki éppen ezért rendszeresen aerobikozik, és oda figyel étkezésére is.
Ritkák itthon a férfi versenyek, ezért is nagyon örültem, hogy végre valakinek eszébe jutott ez is. Úgy érkeztem ide, hogy megnyerem és tessék – mosolygott Hegedűs Olivér, aki a férfiak közül vitte el a pálmát. Mindennek így indulok neki, nagyon optimista vagyok és a címnek nagyon örülök – mondta Mr. Summer, aki egyébként modellként dolgozik, de most először vett részt szépségversenyen.
A gálán Zoltán Erika is debütált, mégpedig vadonatúj dalával. A döntőről és a felkészítő tábor legjobb pillanatiról pedig televíziós műsor készült, amelyet hamarosan műsorára tűz a FEM3.
|