 |
2010. augusztus 13. 15:36
Angelina Jolie négy éves kislánya, Shiloh tudja, mit akar. Egyszóval akaratos teremtés.
A színésznő bevallotta, hogy hiába akarta elrettenteni kislányát, attól, hogy úgy öltözzön, akár egy fiú, Shiloh nem tágított. Pedig az édesanyja szívesebben látta volna őt szoknyában, de végül feladta.
„Korábban meg akartam változtatni őt, de rájöttem, hogy fölösleges. Egy erős akaratú lányom van, aki megmondja, nekem mit akar viselni, én pedig hagyom, hadd legyen önmaga.” – mondta Angie.
„Az emberek úgy gondolják, hogy a gyereknevelésnek egy, meghatározott módja van. De szerintem, jobb, ha azt viselik, amit viselni akarnak és így kifejezik önmagukat. Shiloh egyik éjszaka felsírt és azt mondta: kérlek, vágjátok le a hajam, nem akarok hosszú hajat. Én pedig nem fogom hosszúra hagyni, csak azért mert egyesek szerint, azt kellene tennem.” – tette hozzá Angie.
|