 |
2010. augusztus 09. 12:44
January Jones, az Emmy-díjas Reklámőröltek nevű sorozat egyik sztárja nem panaszkodhat a munkájára. A sármos Jon Hamm a partnere, csodás, 60-as évek beli ruhákban szaladgálhat, a rendező, Matthew Weiner pedig megtiltotta neki és színésznőtársainak, hogy fogyókúrázzanak és a kondi teremben kínozzák magukat. Hát nem egy álom munka?
Jones, aki Betty Draper, a zűrös feleség figuráját alakítja, Christina Hendricks és Elisabeth Moss tehát, el vannak tiltva a szokványos önkínzós diétáktól, meg a többi cécótól, amiket egy színésznő kénytelen végig csinálni a szerepe kedvéért.
„Matthew azt mondta, jobban szeretné, ha rendesen ennénk, és jól éreznénk magunkat, mert akkor úgy fogunk kinézni, mint az egészséges nők.” – mondta a 32 éves szőke szépség, akit tavaly megszólt a rendező, mert túl vékony volt.
Jones bevallotta, hogy imádja a sört és a szénhidrátot, és boldogan megfogadja Weiner tanácsát, különösen azért, mert így a képernyőn keresztül üzenhet a nőknek, hogy merjenek nők lenni, nem baj, ha valaki nem csontsovány.
„Jó lenne, ha nők észrevennék már, mi tetszik a férfiaknak, és nem az ideált majmolnák.” – tette hozzá January Jones.
Csak gratulálni tudunk a rendezőnek, élelmes tanácsaihoz! |