Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Matthew  McConaughey  Jessica  Alba  Jaden  Smith


Az összefogás dala az árvízkárosultakért

2010. augusztus 07.  11:25

Több magyar énekes, köztük Bebe, Bereczki Zoltán, Caramel, Csézy, Csík János, Csipa, Dolhai Attila, Feke Pál, Fekete Attila, Rúzsa Magdi, Szinetár Dóra, Szomor György, Szvorák Kati, Tóth Gabi és Varga Miklós július 31-én az Operettszínházban találkozott, hogy együtt énekelje fel Az összefogás dalát, amelyet Lévay Sylvester világhírű, Grammy-díjas vajdasági magyar szerző írt.

A dalt az árvíz utáni megrendítő összefogás ihlette. A szerző, Lévay Sylvester az adományozók sorához csatlakozott, amikor azzal kereste meg az idei augusztus 20-ai ünnepséget az árvízkárosultak megsegítésének jegyében szervező magyar kormányt, hogy szerzeményét rajtuk keresztül az árvízkárosultaknak ajánlja fel. A dal címe Az összefogás dala lett.
A szöveget Szomor György írta, az előadók a legismertebb magyar énekesek közül kerültek ki.

A videoklip-forgatáshoz az Operettszínház és a Művészetek Palotája biztosított nagylelkűen helyszínt és stúdiót; a dal népszerűsítéséhez a Magyar Televízió médiapartnerként csatlakozott.
Úgy tűnik tehát, hogy Az összefogás dala egyik kulcsszereplője lehet az idei augusztus 20-ai ünnepnek. Azt, hogy pontosan hogyan épül be az augusztus 20-ai rendezvényekbe, csak később árulják el – közölte a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság.


Összefogás dala
Bereczki Zoltán
Rúzsa Magdi
Szinetár Dóra
Tóth Gabi
Bebe
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Megszületett Várkonyi András első unokája
2012. május 23.  03:43
Matthew Mcconaughey karriere részegen kezdődött
2012. május 22.  22:58
Eltűnt a Terminátor 3 sztárja
2012. május 22.  21:05
Jackie Chan felhagy az akciófilmekkel
2012. május 22.  19:25
Robert Downey Jr. 50 milliót keresett a Bosszúállókkal
2012. május 22.  17:40
Rihanna: A Whitney Houstin szerep csak pletyka volt
2012. május 22.  15:55
Sir Ben Kingsley: Sacha Baron Cohen bátran improvizál
2012. május 22.  14:05
Russell Brand: Szeretem Kary Perryt, mint embert
2012. május 22.  12:27
Jenny McCarthy megint vetkőzik
2012. május 22.  10:42
Eurovíziós Dalfesztivál - Döntős a Compact Disco
2012. május 23.  00:02


Bejutott a Compact Disco Sound of Our Hearts című dalával az 57. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este az azeri fővárosban.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011