 |
2010. július 16. 18:27
A Summit Entertainment júniusban bejelentette, hogy az Alkonyat filmek utolsó részét, a Hajnalhasadást (Breaking Down) két filmben forgatják le. Az első rész 2011. november 18-ra várható. Bár a második résznek még nincsen hivatalos megjelenési dátuma, úgy tervezték, hogy 2012 nyarán mutatják be.
De csak lassan a testtel! Richie Fay, a Summit stúdió terjesztési igazgatója azt nyilatkozta az MTV-nek, hogy még konkrét döntésre nem került sor, több dátumot is számon tartanak, nem csak a 2012-es nyarat.
„Több dátumot is megcéloztunk, de még nem határoztuk el, hogy a nyáron jelentetjük-e meg vagy sem. Még tárgyalunk.”
Természetesen a stúdiók mindig tüzetesen megvizsgálják, hogy mikor jelentessenek meg egy filmet, különösen akkor, ha biztos kasszasikerről van szó.
Ám a 2012-es naptár lassan betelik. Májusra tervezik a Madagaszkár 3 és a Meni in Black 3 bemutatóját, júniusra pedig a Star Trekét. Az újrahúzott Pókember megjelenése már biztosan július 4. lesz. A szuperhőst ugyanebben a hónapban még egy Jégkorszak és a harmadik Batman film is követi.
Nem kell aggódnunk, biztosan szorítanak helyet a Hajnalhasadás második felvonásának is. |