 |
2010. július 13. 19:48
Jennifer Aniston múlt hét csütörtökön randevúzott Christopher Gartin színésszel.
A pár a Sunset Tower Hotelben vacsorázott, hamburgert ettek és vörösbort ittak, miközben a medencék klórozásának előnyeiről beszélgettek.
Egy szemtanú elmondása szerint Jen nagyon izgatottnak és lelkesnek tűnt.
Miután befejezték a vacsorát, még két órán át üldögéltek kettesben, az étterem egyik csendes sarkában. Miután végeztek, Jennifer beszállt Chris autójába és távoztak.
Amikor az újságírók rákérdeztek, milyen kapcsolatban állnak Jennel, Chris csak annyit felelet, nem nyilatkoznak.
Az utóbbi időben a pletykalapok arról számoltak be, hogy Jennifer életmód tanácsadót keres, abban a reményben, hogy az illető majd segít neki megvalósítani a gyermekáldással kapcsolatos terveit.
Suzannah Galland, hollywoodi egyik legmenőbb életstratégája, aki dolgozott már együtt Naomi Campbell-el, és Demi Moore-al is, így nyilatkozott az aktuális témáról: „Nagyon sok kliensem egy nagy lyukkal a szívében él, mert nincs férjük, sem gyerekeik. Sokan közülük úgy gondolják, mivel nem lehet tradicionális értelemben vett családjuk, ezért nem is adatik meg nekik soha semmilyenfajta család. Nem jut eszükbe más megoldás, például az örökbefogadás.”
„Pedig olyan sok gyerek van, akiknek nincsenek szülei és olyan sok nő akad, aki remek anya lehetne. Látniuk kell, hogy létezik a lényüknek olyan része, ami lehetővé teszi az anyaságot.”
Reméljük Jen, hamarosan neked is teljesülnek az álmaid!
|