 |
2010. július 11. 14:09
1995 volt az az év, amikor Peter Jackson és Fran Walsh először mutattak érdeklődést a Hobbit című történet iránt (ami egy trilógia első darabja).
Mint köztudott, a Hobbit története Zsákos Bilbóról szól, aki a Magányos-hegy felé tart egy csapat törp kíséretében, hogy visszakövetelje a kincset, amit egy sárkány ellopott tőle.
2008-ban Guillermo del Toro aláírta a szerződést, hogy megrendezi a mozit. Peter Jackson eközben a történetet írta és a gyártással foglalkozott. Del Toro egy jellegzetes „ízzel” szerette volna gazdagítani a sztorit, miközben idomulni is szeretett volna a Gyűrűk Ura Trilógiához. Ám idén májusban a rendező visszalépett sűrű időbeosztására hivatkozva… Nem sokkal később jött a hír, hogy maga Jackson rendezné meg a két filmet. Előny számára, hogy jól ismeri Tolkien világát, és az Oscar-díjjal jutalmazott trilógia rendezője minden bizonnyal kiváló filmet alkotna.
De még közel sem biztos, hogy Peter Jackson kapja a rendezői széket. Más nevek is versengenek, úgy, mint David Yates (Harry Potter és a halál ereklyéi), Brett Ratner (X-Men: Az ellenállás vége), David Dobkin (Jackie Chan: Londoni csapás) és Neill Blomkamp (District 9).
Az már biztos, hogy a filmet két részben forgatják le, az első várhatóan 2012, a második 2013 decemberére kerülne a mozikba.
És hogy áll most a helyzet?
Az MGM jelenleg pénzügyi gondokkal küzd, a film készítői még nem kaptak zöld jelzést, hogy elkezdjék a munkát. Egy májusi sajtótájékoztatón del Toro még azt mondta, hogy a csapata készen áll a munkára, de nem tudnak előre lépni, amíg az MGM nem oldja meg a problémáit. A legtöbb problémát már sikerült ugyan megoldaniuk, és nagyon remélik, hogy az első film 2010-ben megjelenhet. De rendező és forgatás nélkül ez a dátum nem tűnik reálisnak. |