Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Robert  Pattinson  Tommy Lee  Jones  Chris  Hemsworth


Angelina Jolie a fia kedvéért tanult meg repülni

2010. július 10.  14:12

Angie örökbefogadott fia, Maddox születésnapjára tanult meg repülni, hogy örömet szerezzen a kisfiúnak.

Azután kezdett repülés órákat venni, miután rájött, fia, aki mára már nyolc éves, mennyire szereti a felszálló repülőket nézni.

„Amikor Maddox egy és fél éves volt, mindig kimentünk a reptérre. Ott ebédeltünk és néztük, hogyan szállnak fel a gépek. Aztán eszembe jutott, hogy én is meg tudnék tanulni repülőt vezetni, és megígértem neki, hogy a második születésnapjára már repülni fogok.” – magyarázta Angie.

A színésznő elmondta, hogy imád egyedül repülni, mert olyankor megkapja a magányt, amire vágyik.

„Az az egyetlen hely, ahol teljesen egyedül lehetek, fent a levegőben, távol mindentől.” – vallotta be a Vanity Fair magazinnak.

„Brad a technikai részét szereti a dolognak. Szereti ellenőrizni a műszereket, szeret számolgatni. Én nem vagyok jó matekból, de azt élvezem, hogy oda mehetek, ahová csak akarok.” – tette hozzá Jolie.


BBB
Forrás: One Média

Angelina Jolie: Shiloh rövid hajat akar nekem
2010. július 08.  22:32
Jolie: példamutató nagykövet
2010. június 25.  12:51
Jolie-Kleopátra megosztja a közönséget
2010. június 25.  08:30
Angelina Jolie
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Eltűnt a Terminátor 3 sztárja
2012. május 22.  21:05
Robert Downey Jr. 50 milliót keresett a Bosszúállókkal
2012. május 22.  17:40
Rihanna: A Whitney Houstin szerep csak pletyka volt
2012. május 22.  15:55
Sir Ben Kingsley: Sacha Baron Cohen bátran improvizál
2012. május 22.  14:05
Russell Brand: Szeretem Kary Perryt, mint embert
2012. május 22.  12:27
Jenny McCarthy megint vetkőzik
2012. május 22.  10:42
Kristen Stewart: Robert Pattinson és én jó csapat vagyunk
2012. május 22.  08:58
Cameron Diaz és Jennifer Lopez nem is utálják egymást
2012. május 22.  07:03
Összeült a filmes szakma: készülnek a magyar vígjátékok forgatókönyvei
2012. május 21.  22:20
Jackie Chan felhagy az akciófilmekkel
2012. május 22.  19:25


A világ egyik legkedveltebb akciósztárja nyugdíjba vonul.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011