Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Jackie  Chan  Tommy Lee  Jones  Chris  Hemsworth


Tim Burton bábáskodásával készülhet a The Addams Family

2010. július 03.  14:12

Christopher Meledandri producer elmondta, hogy az animációs filmet nagy valószínűséggel Tim Burton rendezi stop motion technológiával.

Sínen a The Addams Family animációs változata. A film jelenlegi helyzetéről Christopher Meledandri producer a Gru (Despicable Me – magyar premier: 2010. augusztus 19.) című animációs mozi kapcsán nyilatkozott a ComingSoon.net-nek, és abban reménykedik, hogy Tim Burton leszerződik rendezőként. „Nagyon, nagyon korai, de valószínűleg Tim Burton fogja rendezni,” mondta Meledandri.

A producer továbbá megerősítette, hogy számítógépes animáció helyett stop motionnel állnak neki a munkálatoknak. Azt azonban egyelőre nem döntötték el, hogy színes vagy fekete-fehér legyen a film. „Jelenleg a történet írásánál tartunk. Írtunk néhány dolgot, ami csak fekete-fehérben működne.”

A The Addams Family Charles Addams eredeti karakterei alapján készül. A képregények a The New Yorker hasábjaiban jelentek meg először 1938 és 1988 között. Készült már belőle televíziós sorozat, illetve szélesvásznú adaptáció is, ám a producer állítása szerint az új változat egyikhez sem fog hasonlítani.


Balog Seweryn
Forrás: One Média

Tim Burton-nek nincs ideje Csipkerózsikára
2010. március 28.  20:38
Burton lovag lett, a Piaf sztárját mellenszúrták
2010. március 20.  09:49
Tim Burton jobban szereti az öreg szörnyeket
2010. március 18.  05:52
Tim Burton
Tim Burton
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Eltűnt a Terminátor 3 sztárja
2012. május 22.  21:05
Robert Downey Jr. 50 milliót keresett a Bosszúállókkal
2012. május 22.  17:40
Rihanna: A Whitney Houstin szerep csak pletyka volt
2012. május 22.  15:55
Sir Ben Kingsley: Sacha Baron Cohen bátran improvizál
2012. május 22.  14:05
Russell Brand: Szeretem Kary Perryt, mint embert
2012. május 22.  12:27
Jenny McCarthy megint vetkőzik
2012. május 22.  10:42
Kristen Stewart: Robert Pattinson és én jó csapat vagyunk
2012. május 22.  08:58
Cameron Diaz és Jennifer Lopez nem is utálják egymást
2012. május 22.  07:03
Összeült a filmes szakma: készülnek a magyar vígjátékok forgatókönyvei
2012. május 21.  22:20
Jackie Chan felhagy az akciófilmekkel
2012. május 22.  19:25


A világ egyik legkedveltebb akciósztárja nyugdíjba vonul.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011