 |
2010. június 27. 05:22
Régóta esedékes esküvő, nem kívánt terhesség, vámpírháború. Túl sok esemény ahhoz, hogy az Alkonyat filmek befejező részében, a Breaking Down-ban (Hajnalhasadás) mind benne legyenek.
Ez talán nem is lehetséges, ezért a filmek stúdiója, a Summit Entertainment bejelentette, két részletben fogják filmre vinni a vámpírcsalád befejező történetét.
Nemcsak a rajongók sóhajtottak fel a határozat olvastán, hanem a filmkészítők és a színészek is. Kristen Stewart nagy lelkesedéssel várja a forgatást.
„Nagyon izgatott vagyok. Nem akartam elolvasni a forgatókönyvet, amíg az egy részből állt. Véleményem szerint nem lehetett volna minden benn egyetlen filmben.”
Kristen joggal lehet izgatott. Karakterre, Bella Swan keresztülmegy néhány igazán drámai átalakuláson. Feleségül megy vámpír szerelméhez, majd terhes lesz tőle, végül ő maga is vámpírrá változik.
„Egy teljesen más embert kell játszanom. Ő (Bella) már felnőtt nő. Anya lesz, és a legerősebb vámpír, aki képes mindenkit megvédeni. A legjobban a gyereküket szeretném már látni.” – nyilatkozta a színésznő az MTV News-nak.
TS
(Forrás: Music Televison)
|