 |
2010. június 18. 10:01
Robert De Niro az Ügynökség (The Good Shepard) folytatását tervezi, melynek -az előző részhez hasonlósan- nem csak az egyik főszerepét, de a rendezését is vállalná.
A 2006-os első rész olyan sztárok közreműködésével készült, mint Angelina Jolie, Matt Damon, Alec Baldwin, Billy Crudup vagy Joe Pesci, ráasául az egy évvel későbbi Oscar versenyben még egy technikai jelölést is kiérdemelt.
Az izgalmas thriller forgatókönyvét, amely a CIA megalakulásának sztoriját meséli el, ezúttal is az Oscar- díjas Eric Roth írhatja. A második felvonás története 1961-ben venné kezdetét és egészen 1989-ig zajlanának az események, a Berlini Fal leomlásáig. A trilógia záródarabja pedig ott indulna, ahol a második véget ért, majd pedig valahol a jelenben, fejeződne be.
Persze De Niro tervéhez még szükség van néhány adakozókedvű befektetőre is, akik sajnos nem nyüzsögnek százszámra a produkció körül, ugyanis a kedvező kritika ellenére, a 85 millióból készült első rész, mindössze 99 millió dolláros bevételt produkált világszerte, amely nem nevezhető jelentős profitnak.
(Maróthy)
|