Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Jennifer  Lopez  Drew  Barrymore  Chris  Hemsworth


2010 nyarának legszexibb pasijai

2010. június 17.  18:32

A nyár azt jelenti, hogy a legjobb pasik leveszik a pólót/inget, és megmutatják a csajoknak kidolgozott felsőtestüket. Szerencsére ez a filmek világára is igaz.

Egy filmes összegzés szerint 2010 nyári filmjeiben szép számmal feszítenek a fiúk.
És akikről szó van, azok nem mások, mint a halvány nyári akciófilmek szereplői: Perzsia hercege, azaz Jake Gyllenhaal, Chris Evans, a Losers szépfiúja valamint az erősebb filmeké: Joseph Gordon-Levitt az Eredet színésze és Cillian Murphy, akit a Sötét lovagból már ismerhetünk, de most az Eredetben domborít.

Vétek lenne kihagyni a felsorolásból Alkonyat film két szépfiúját, Taylor Lautner és Robert Pattinson urakat.

És a klasszikusok idén nyáron sem hiányozhatnak: Robin Hood szerepében Russel Crowe és Leonardo DiCaprio az eredetben nyújtott alakításáért.

És akik még helyet kapnak a listán:

Robert Downey Jr. – Vasember 2
James Franco – Eat, Pray, Love
Ashton Kutcher – Killers
Tom Cruise – Kéjjel-nappal
Colin Farrell – Ondine
Bradley Cooper – A szupercsapat
Paul Walker – Takers
Adrien Brody – Ragadozó

TS


Forrás: One Média

A nőknél Beyonce, a férfiaknál Megan a szexisebb
2010. február 26.  18:00
Rachel Weisz anyaként még szexisebb
2009. december 17.  08:30
A legkevésbé szexis mozisztárok
2009. december 03.  18:52
Jake Gyllenhaal
Chris Evans
Joseph Gordon-Levitt
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Robert Downey Jr. 50 milliót keresett a Bosszúállókkal
2012. május 22.  17:40
Rihanna: A Whitney Houstin szerep csak pletyka volt
2012. május 22.  15:55
Sir Ben Kingsley: Sacha Baron Cohen bátran improvizál
2012. május 22.  14:05
Russell Brand: Szeretem Kary Perryt, mint embert
2012. május 22.  12:27
Jenny McCarthy megint vetkőzik
2012. május 22.  10:42
Kristen Stewart: Robert Pattinson és én jó csapat vagyunk
2012. május 22.  08:58
Cameron Diaz és Jennifer Lopez nem is utálják egymást
2012. május 22.  07:03
Összeült a filmes szakma: készülnek a magyar vígjátékok forgatókönyvei
2012. május 21.  22:20
A Prometheus robotja
2012. május 21.  20:37
Jackie Chan felhagy az akciófilmekkel
2012. május 22.  19:25


A világ egyik legkedveltebb akciósztárja nyugdíjba vonul.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011