 |
2010. június 14. 18:33
A botrányairól inkább híres vörös szépséget felkérték, hogy szerepeljen a híres amerikai valóságshow, a ’Celebrity Apprenitce’ következő évadában.
Lindsayt már Donald Trump, a program bírája is megkereste, aki most ’híres ember összegyűjtő körúton” van.
A színésznő édesanyja, és egyben menedzsere a New York Postnak elmondta: „Donald a családunk jó barátja, és igen a producerek már beszéltek Lindsey-vel, a showal kapcsolatban. Majd a lányom eldönti, hogy akar-e szerepelni, vagy sem, de jelenleg három filmen is dolgozik, vagyis eléggé elfoglalt.”
Az NBC egyik szóvivője, aki felelős a programért, még nem nyilatkozhatott, mert csak az év vége után kezdik el forgatni a műsort. Azt is állították, hogy még biztosan várnak pár hónapot, tekintettel Lohan kisasszony illegális múltjára.
A 23 éves celeb 2007 óta vád alatt van ittas vezetés miatt, a jövő hónapban folytatódik a bírósági eljárás. A hét elején pedig megduplázták az óvadékot, kétszáz ezer dollárra, miután az alkohol szintmérő karszalagja kis mennyiségű alkoholt mutatott ki a vérében az MTV filmes díjkiosztó gálája után, egy hete szombaton.
(BBB) |