Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Russell  Brand  Will  Smith  Katie  Holmes


Rúzsa Magdi és Gergely István a Határtalanul! program

2010. május 30.  05:52

Május 27-én ünnepélyes keretek között adták át az Apáczai Közalapítvány okleveleit a HATÁRTALANUL! program nyertes intézményei számára. A sajtóesemény két vendége: a délvidéki származású énekesnő, Rúzsa Magdi és a felvidéki születésű, magyar válogatott vízilabdakapus, Gergely István volt. Mind az iskolák, mind a sajtó részéről nagyfokú érdeklődés övezte az eseményt, amelynek középpontjában az a közvetlen beszélgetés állt, melynek során az Alapítvány igazgatója, Csete Örs érdeklődött a két híresség magyarsággal kapcsolatos egyéni érzései és élményei felől. A beszélgetést Rúzsa Magdi kedvessége és Gergely István humora tette igazán élvezetessé.

„Rúzsa Magdi és Gergely István az Alapítvány számára lényükben, tevékenységükben is megjelenítik a nemzet összetartozását, amikor külhoni magyar gyökerekből táplálkozva gazdagítják tehetségükkel Magyarországot és a világ magyarságát.” – mondta Csete Örs, az Alapítvány igazgatója.

Az esemény másik apropója június 4-e, a trianoni békediktátum 90. évfordulója, amit a magyar Országgyűlés ezen a héten tett meg a Nemzeti Összetartozás Napjává. Az Apáczai Közalapítvány valós tartalmat kíván adni a nemzeti összetartozásról szóló parlamenti döntésnek, ezért országos programot indít HATÁRTALANUL! címmel a határon túli magyar és a magyarországi diákok közötti személyes kapcsolatok kialakításának elősegítésére. Mert csak a határokon átnyúló, minél nagyobb számú, magyar fiatalok közötti személyes kapcsolat járulhat hozzá, hogy eljelentéktelenedjen az a történelmi helyzet, amelynek következtében a magyar állam és a magyar nemzet határai nem esnek egybe.

Az Apáczai Közalapítvány ennek jegyében összesen 216 millió forint támogatást nyújt 132 magyarországi középiskolának. Az előzmények nélküli nagyságú támogatási összeg 5865 középiskolás szomszédos országokba irányuló tanulmányi kirándulásának költségeit fedezi, akik így megismerik Felvidéket, Délvidéket, Kárpátalját és Erdélyt, személyes kapcsolatba kerülnek ott élő magyar fiatalokkal, akikkel közös projekteket is megvalósítanak. A 180 utazásról a www.apalap.hu internetoldalon részletes információk olvashatók.

Az Apáczai Közalapítvány törekvése a HATÁRTALANUL! programmal, hogy néhány év alatt valamennyi, 1,2 millió magyarországi iskolás tanulmányai alatt legalább egyszer eljuthasson a magyarok lakta területekre. Ennek érdekében hirdettük meg középiskoláknak a tanulmányi kirándulást, valamint az élmények megörökítésének inspirálására a www.hatartalanul.eu internetoldalon az összesen 360 ezer forint díjazású fotó- és filmpályázatot. Egy évvel ezelőtt megkezdődött a program megvalósítási tanulmányának kidolgozása is.

A rendezvényen az Apáczai Közalapítvány élőszóban is meghirdette fotópályázatát, melynek keretében felhívja Magyarország valamennyi középiskolás és egyetemista korú diákját, hogy látogasson ki a szomszédos országok magyarlakta területeire, fedezze fel a maga számára az ottani tájakat, helyeket, embereket, és tapasztalja meg, hogy külhoni magyarokkal kapcsolatba kerülni nem divatjamúlt dolog és nemcsak a politikusok kiváltsága, hiszen korosztálytól és érdeklődési körtől függetlenül minden ember megtalálhatja a számára fontos kapcsolódási pontokat, így a pályázók is megismerhetik ennek a nemzeti közösségnek az azonosságait, míg az apró különbségek és a kultúrák sokszínűséget tárják fel.


Ördög Nóra és Rúzsa Magdi a legjobbak között
2010. március 19.  12:22
Winkler nem tanúskodik többé Rúzsa Magdi exének, Bendzsinek!
2009. augusztus 30.  12:20
Rúzsa Magdi hamarosan papíron is magyar lesz
2009. március 04.  06:20
Rúzsa Magdi
60% - 40%
Elhiszed?
További hírek:
Robert Downey Jr. 50 milliót keresett a Bosszúállókkal
2012. május 22.  17:40
Rihanna: A Whitney Houstin szerep csak pletyka volt
2012. május 22.  15:55
Sir Ben Kingsley: Sacha Baron Cohen bátran improvizál
2012. május 22.  14:05
Russell Brand: Szeretem Kary Perryt, mint embert
2012. május 22.  12:27
Jenny McCarthy megint vetkőzik
2012. május 22.  10:42
Kristen Stewart: Robert Pattinson és én jó csapat vagyunk
2012. május 22.  08:58
Cameron Diaz és Jennifer Lopez nem is utálják egymást
2012. május 22.  07:03
Összeült a filmes szakma: készülnek a magyar vígjátékok forgatókönyvei
2012. május 21.  22:20
A Prometheus robotja
2012. május 21.  20:37
Jackie Chan felhagy az akciófilmekkel
2012. május 22.  19:25


A világ egyik legkedveltebb akciósztárja nyugdíjba vonul.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011