Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Kristen  Stewart  Tommy Lee  Jones  Will  Smith


Jennifer Aniston elégedetlen saját magával

2010. május 26.  07:16

A napokban ért véget a The Switch című romantikus vígjáték forgatása, de a főszerepet játszó Jennifer Aniston több hónapnyi kemény munka után mégis elégedetlen a végeredménnyel.

Az egyik brit közéleti lap információi szerint a 41 éves színésznő úgy véli sokkal idősebbnek tűnik a vásznon, mint valójában, ezért további utómunkákat kért a stábtól.

Viszont a producerek, valamint a Josh Gordon és Will Speck rendezőpáros is határozottan elutasította Aniston kérését, ugyanis a stúdió már elköltötte azt az összeget, amit az utómunkálatokra szántak.

Stábtagok szerint a Golden Globe- díjas színésznő már a forgatás közben sem volt elégedett önmagával, és szinte kényszerese igazgatta a haját, hogy takarja az arcát. Aniston véleménye szerint szörnyen néz ki a moziban, főként azokban a jelenetekben, amelyek nappal játszódnak.

A The Switch egyébként egy 40 éves nő történetét meséli el, aki mesterséges megtermékenyítés útján teherbe esik, majd évek múltán találkozik legjobb barátjával, akiről kiderül összecserélte a donorsejteket…

A főbb szerepekben Aniston mellett, Jason Bateman, Juliette Lewis és Jeff Goldblum is látható, a hazai premier pedig valamikor kora ősszel lesz. A híresztelésekkel ellentétben kitűnő formában lévő Anistont, pedig addig is érdemes megnézni az Exférj újratöltve című komédiában, Gerard Butler oldalán.

(Maróthy)


Forrás: One Média

Jennifer Aniston ezúttal Adam Sandlerre vetette ki a hálóját
2010. május 07.  22:44
Jennifer Aniston a kamerák mögé áll
2010. április 22.  21:18
Gerard Butler egy bombázó franciára cserélte Anistont
2010. április 13.  11:31
Jennifer Aniston
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Robert Downey Jr. 50 milliót keresett a Bosszúállókkal
2012. május 22.  17:40
Rihanna: A Whitney Houstin szerep csak pletyka volt
2012. május 22.  15:55
Sir Ben Kingsley: Sacha Baron Cohen bátran improvizál
2012. május 22.  14:05
Russell Brand: Szeretem Kary Perryt, mint embert
2012. május 22.  12:27
Jenny McCarthy megint vetkőzik
2012. május 22.  10:42
Kristen Stewart: Robert Pattinson és én jó csapat vagyunk
2012. május 22.  08:58
Cameron Diaz és Jennifer Lopez nem is utálják egymást
2012. május 22.  07:03
Összeült a filmes szakma: készülnek a magyar vígjátékok forgatókönyvei
2012. május 21.  22:20
A Prometheus robotja
2012. május 21.  20:37
Jackie Chan felhagy az akciófilmekkel
2012. május 22.  19:25


A világ egyik legkedveltebb akciósztárja nyugdíjba vonul.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011