Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Jennifer  Lopez  Tim  Burton  Jaden  Smith


A vb-szereplés körül forognak Turán Frici gondolatai

2010. május 22.  04:02

Sokat gondol a vb-szereplésre, azt mondja, talán túl sokat is. Turán Frigyes a portugál világbajnoki futamra készül, legalábbis lélekben már hetek óta, s most, hogy naponta minimum háromszor beszél a francia csapata valamelyik tagjával, ki sem megy a fejéből az előtte álló hatalmas kihívás. Némi szünetet csak a hét eleji teszt jelentett, igaz, egyelőre nem a saját versenygépét tesztelte, hanem segített az egyik barátjának beállítani az autóját.

„Kiss Elemér barátom Subaruját teszteltük, mert megkért, segítsek beállítani az autót, amivel a nap végére mindketten teljesen elégedettek voltunk. Szerencsénk is volt, mert szinte az egész országban szakadt az eső, mi pedig szárazon mehettünk – remélem, az eredményein is meglátszik majd a mostani gyakorlás, s hogy jó irányba haladtunk. Pozitív élményekkel jöttem el a tesztről: az autón is tudtunk javítani, sokkal kezelhetőbb lett, s ennek megfelelően Elemér is gyorsult” - mondta a Synergon Motorsport pilótája, aki azt is elárulta, nem túl gyakran fordulnak hozzá segítségért, de azért megesett már háromszor-négyszer, s olyankor mindig igyekezett megtenni minden tőle telhetőt. Hozzá kell tenni: Frici is tanul ezekből a segítségekből, hiszen egy pilótának minden versenyautóval megtett kilométer jót tesz, a tudása egy része (méghozzá nem is kis része) ugyanis a gyakorlásból fakad. Márpedig abból most semennyi sem elég, hiszen Turán Frigyes és Zsiros Gábor alighanem pályafutása egyik legnagyobb megméretésére készül – a legközelebbi versenyét a sportág elitjével, a világbajnoki mezőnnyel vívja.

A kérdésre, hogy sokat gondol-e a vb-szereplésre, Frici határozott igennel válaszolt:
„Szerintem túl sokat is gondolok rá. Mostanság már naponta kétszer-háromszor beszélünk a csapattal, s miközben ők teljesen nyugodtak, én abszolút nem vagyok az. Amolyan vizsgadrukk-szerű, amit érzek az üggyel kapcsolatban, de szerencsére ezt pozitívan élem meg. Minden nap végiggondolom, mi az, amit esetleg elfelejthettünk, naponta tételesen átnézem a saját magunk által készített listát, hogy itthon ne maradjon semmi” - árulta el Frici, majd még azt is hozzátette, a hétvégi Salgó-ralit nagy bánatára ki kell hagynia.

Pedig nagyon szeretett volna versenyezni a legendás kisterenyei körgyorsaságin, amelyen gyerekként volt utoljára, no és hát a ceredi klasszikus szakasz is a szíve csücske...
De biztonsági döntést kellett hoznia.
Már szinte folyamatos telefonkapcsolatban van a Ferihegyi repülőtérrel, minden nap érdeklődik, hogy vajon vannak-e járatok, amelyeket a hamufelhő miatt törölnek. Mert ha minimális esély is van arra, hogy nem tudnak elrepülni vasárnap este, akkor szombaton reggel autóba ülnek, hogy odaérjenek a hétfői tesztre. Azt ugyanis semmiképpen sem akarják elszalasztani.


Turán Frigyes
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Rihanna: A Whitney Houstin szerep csak pletyka volt
2012. május 22.  15:55
Sir Ben Kingsley: Sacha Baron Cohen bátran improvizál
2012. május 22.  14:05
Russell Brand: Szeretem Kary Perryt, mint embert
2012. május 22.  12:27
Jenny McCarthy megint vetkőzik
2012. május 22.  10:42
Kristen Stewart: Robert Pattinson és én jó csapat vagyunk
2012. május 22.  08:58
Cameron Diaz és Jennifer Lopez nem is utálják egymást
2012. május 22.  07:03
Összeült a filmes szakma: készülnek a magyar vígjátékok forgatókönyvei
2012. május 21.  22:20
A Prometheus robotja
2012. május 21.  20:37
Sötét zsaruk a világ körül
2012. május 21.  19:00
Robert Downey Jr. 50 milliót keresett a Bosszúállókkal
2012. május 22.  17:40


A legfrissebb jelentések és persze számolások szerint Robert Downey Jr. óriási, ötvenmillió dollárt keresett meg legújabb filmjével, a Bosszúállókkal.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011