Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Irigy Hónaljmirigy   Vágó Piros  Brad  Pitt


Szex, New York, és a tevegelés

2010. május 16.  19:51

Egy igazi New York-i nőt semmivel sem lehet meglepni. Vagy talán mégis? A Szex és New York 2. (Sex and the City 2, hazai bemutató: május 27.) négy hősnője az új filmben elhagyja szeretett városa határait, és új kalandjaik színterén bizony meg kell tanulniuk egyet s mást.

Cynthia Nixon számára a film forgatása során a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy közelebbi ismeretséget kellett kötnie néhány tevével.
– A forgatókönyv írója nyilván nem készült fel a tevék lelki életéből – nyilatkozta nemrég a négyesfogat Mirandája. – Egy teve sosem lesz olyan engedelmes, mint egy ló. Nekünk pedig néhány napot teveháton kellett töltenünk a forgatás során: a tevék többé-kevésbé jól viselték a felfordulást, néha úgy tűnt, hogy direkt élvezik is, és közben folyton azt a fura tevehangot hallatták, ami épp olyan, mint ahogy Chewbacca beszél a Star Wars-ban. Négyünk közül azt hiszem, egyedül én lettem tengeribeteg tevegelés közben. Michael Patrick King, a rendező sokáig fenyegetett viccesen azzal, hogy ha nem viselkedem jól, bevágja a kész filmbe is, ahogy holtsápadtan kapaszkodom egy teve nyakába. Végül persze csupa olyan kép került a Szex és New York 2.-be, ahol úgy látszik, tevegelni könnyű, és az ember feneke sem fájdul meg tőle.


Forrás: IC Press

Szex és New York magyarhangokkal
2010. május 11.  11:31
Szex és zene és New York
2010. május 02.  19:52
A melegek kitüntették Cynthia Nixont
2010. március 19.  08:30
Cynthia Nixon
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Sötét zsaruk a világ körül
2012. május 21.  19:00
Ki csinál vámpírt?
2012. május 21.  17:30
Meszecsinka klip premier : „Így élünk mi egymás mellett”
2012. május 21.  15:46
Roma est az Akváriumban
2012. május 21.  14:02
Jubileumi lemezzel jön a fél évszázados The Beach Boys
2012. május 21.  12:17
Előkerült Nick Stahl
2012. május 21.  11:30
Billboard Music Awards: Adele és az LMFAO tarolt
2012. május 21.  11:18
Drew Barrymore saját borral ünnepli eljegyzését
2012. május 21.  10:31
FESZtáv - a Független Előadó-művészeti Szövetség programsorozata a POSzT-on
2012. május 21.  08:46
A Prometheus robotja
2012. május 21.  20:37


Sok filmrajongó véli úgy, hogy Michael Fassbender fantasztikus színész – és Ridley Scott is meglátott benne valami különlegeset.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011