 |
2010. május 09. 14:45
Bár nagyon várja az első napot, Erdélyi Mónikában azért ott van a vizsgadrukk. A műsorvezető hétfő reggel már a Reggeliben köszönti a nézőket, ám amíg a stúdió nem, a műsor menete egyelőre még ismeretlen számára.
- Egy kicsit izgulok attól, hogy a dramaturgiát be tudjam tartani. Magától a beszélgetéstől annyira nem, kilenc éve castingolnak erre a feladatra, tehát csak megfelelek majd beszélgetésből. Csak hogy betartsam azt, hogy mikor mit kell mondani - de lesznek majd itt jóvágású fiúk, akik segítenek.
Mónika előbb a háttérből nézte, hogyan dolgoznak a kollégái, majd kipróbálta azt a fotelt is, amiben eddig csak vendégként ült. A Reggeli főszerkesztője pedig mindent magyarázott, magyarázott – majd Szujó Zoli is hozátett még egy kicsit. Zoli egyébként műsorvezető társa is lesz majd Mónikának – és mint házigazda, gyorsan körbevezette új kolléganőjét a Reggeliben. Egyébként ez az az épület, ahol egykor a showt is felvették – így valójában Mónika otthon van.
Az új Reggelis kolléga a főváros mellett lakik, így idő,amíg beér a stúdióba. Mónikának az első próba-napon ez sikerült, de ő optimista, mert korán kelésben jócskán van rutinja.
- Igazából nem volt annyira nehéz,szerintem egy anyukának, aki rendszeresen kel a gyermekéhez, nem akkora megrázkódtatás. De lehet, hogy ezt azért mondom ilyen könnyedén, mert ez az első ilyen alkalom, hogy négykor kellett kelnem. Majd megnézem az első hét végére, hogy mennyire leszenek simák a vonásaim.
Anyukaként a műsorveztőnek azt is meg kell oldania, hogy nagylánya iskolába jusson, és Olíviára is vigyázzon valaki, amíg ő dolgozik. De Mónika nem aggódik, már ez is egy rutinszerűen megy náluk.
- Viki már ugye önálló, 16 éves, egyedül megoldja a gimibe járást. A kicsinél segítségre szorulok, mint mindenki más ebben a helyzetben. Van nekünk két nagymamánk is, elsősorban az én drága anyukám, aki mindig tárt karokkal várja az unokáját. De ezt a mai reggelt például úgy oldottam meg, hogy a babysitter ott aludt nálunk, és reggel én kisuttyantam, ők meg aludtak tovább.
Erdélyi Mónika most olyan, mint egy kisdiák: alig várja az első napot a Reggeliben. Természetesen tart az élő adástól, de itt végre láthatjuk azt a vidám Mónikát is, aki gyöngyöző kacajjal tud nevetni bármin.
|