Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Drew  Barrymore  Chris  Hemsworth  Rihanna


Debreczeni Zita és Zola együtt „csajoznak”

2010. május 05.  19:52

Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Főiskolák Szépe országos szépségverseny, amely évről-évre egyre népszerűbb. 2010-ben a VIVA jóképű műsorvezetője, Zola lesz a műsorvezető társa a gyönyörű modell-fotósnak, az esemény háziasszonyának, Debreczeni Zitának.

Zola nem először vesz részt a Főiskolák Szépe életében, hiszen 2007-ben a zsűri tagja volt, az elmúlt két évben pedig interjúkat készített a verseny résztvevőivel. Az idei azonban az első év, amikor házigazdaként van jelen végig a rendezvény életében, műsorvezető társa pedig a gyönyörű modell-fotós, Debreczeni Zita.

„Zitával nagyon könnyű együtt dolgozni, elég kooperatív hölgynek ismerem, és persze az sem utolsó szempont, hogy kedveljük egymást. Most képzeld, ha úgy kellene levezetnünk egy show-műsort, hogy utáljuk a másikat! Az olyan lenne, mintha bezárnának egy ablaktalan szobába és dj Bobo dalokat kellene hallgatnod napi 24 órában.” – mesélte viccelődve Zola.

Az idei verseny persze nem csak a jubilálás miatt lesz érdekes…

„Az idei jubileumi évben már nem csak a hölgyek és urak külső kvalitására leszünk kíváncsiak, a szervezők ugyanis szeretnék őket megmérettetni különböző „iskolás” feladatokban. Vicces és kihívásokkal teli lesz, annyi biztos!” –tette hozzá lelkesen a VIVA műsorvezetője.

Hogy a dupla Z formáció mit alkot a színpadon, arról bárki megbizonyosodhat a május 7-ei budapesti elődöntőn, valamint a július 1-ei, döntőn, ahol Zita és VJ Zola várja a versenyzőket és persze az érdeklődőket!


Forrás: Red Lemon

Debreczeni Zita a káromkodásokat értette csak meg Barcelonában a meccsen
2010. május 02.  22:43
Judy és Zola egy húron pendülnek
2010. március 14.  15:12
Louis de Funes nyomában járt Zola
2009. október 04.  09:31
Debreczeni Zita
Zola
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Ki csinál vámpírt?
2012. május 21.  17:30
Meszecsinka klip premier : „Így élünk mi egymás mellett”
2012. május 21.  15:46
Roma est az Akváriumban
2012. május 21.  14:02
Jubileumi lemezzel jön a fél évszázados The Beach Boys
2012. május 21.  12:17
Előkerült Nick Stahl
2012. május 21.  11:30
Billboard Music Awards: Adele és az LMFAO tarolt
2012. május 21.  11:18
Drew Barrymore saját borral ünnepli eljegyzését
2012. május 21.  10:31
FESZtáv - a Független Előadó-művészeti Szövetség programsorozata a POSzT-on
2012. május 21.  08:46
Kiterjesztett valóság a Sony kézikonzolon
2012. május 21.  07:01
Sötét zsaruk a világ körül
2012. május 21.  19:00


A Sötét zsaruk az egész világot védik. Nem csoda, hogy legújabb filmjük, a Men In Black - Sötét zsaruk 3. (16) (MIB3, hazai bemutató: május 24.) premierje kapcsán az őrült sci-fi komédia főszereplői az egész világot beutazzák, és a rajongók mindenütt egyforma lelkesedéssel várták őket.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011